Tévedés vagy hamisítás?

G. K. Chesterton irodalmi munkássága és műveiben megjelenő világlátása különösen közel áll hozzám. Nem tudom, azért van-e ez így, mivel feleségem egyetemi szakdolgozatát ebből a témából írta, így ezáltal házasságunk elején nekem is alkalmam volt elmélyülni az életműben; vagy pedig azért, mert abszolút azonosulni tudok a XX. század elejének protestáns Angliájában élő hívő katolikus íróval. Valószínűleg mindkettő igaz.

Ezért is örültem, hogy a BBC az elmúlt években megfilmesítette a szerző egyik legkiválóbb alakjának történeteit, „Brown atya” címmel. A vidéki Anglia egyik kis településén szolgáló éles eszű katolikus pap nem csupán hívei lelki üdvösségén munkálkodik, hanem a rendőrség kéretlen segítőjeként felderíti a legkacifántosabb bűncselekményeket is. A bűn mögött azonban mindig meglátja az embert és az igazság felderítése után a lelkeket is meggyógyítja.

Éppen ezért hökkentem meg, amikor egy-egy epizódban az eredeti történetekben sem tényszerűségükben, sem gondolatiságukban soha meg nem jelenő elemek köszöntek vissza a képernyőről. Az egyik részben például felbukkant egy fiatal apácanövendék, aki elszökött a kolostorból, mivel megtalálta szíve szerelmét. És ekkor jött a hidegzuhany: az illető szintén hölgy volt! De hasonlóan oda nem illő, hajánál előrángatott volt egy másik esetben az a – sokak szerint már kínos – fordulat, melynek során kiderült, hogy a fehér feleség és a fekete vízvezeték-szerelő pásztorórája eredményeként megszületett és felnövekedett leány – láss csodát! – fehér volt.

Persze tudjuk, hogy manapság bizonyos karakterek szerepeltetése szinte a forgatás előfeltétele. Jogilag természetesen tiszta a helyzet, hisz a film elején ügyesen feltüntetik, hogy „Chesterton nyomán”. És így indulhat is az eredeti novella feje tetejére állítása.

Azt ugye mondanom sem kell, hogy az eredeti művekben szó sincs ilyen és ehhez hasonló érzékenyítésekről és figurákról. Nem értem tehát, hogy miért kell a XXI. század elejének trendinek gondolt és politikailag korrekt zagyvaságait beletunkolni az egyébként tökéletesen megírt művekbe. Pedig napjaink receptje ez: végy egy jól megírt, hiteles történetet, engedd, hogy ezáltal felkeltse a hagyománytisztelő emberek érdeklődését is, és miközben szemlélik az alkotást, helyezz el benne csipetnyi, hirtelen talán fel sem tűnő fűszerként ezt-azt napjaink szubkultúrájának konyhakertjéből. Egyszóval: beetetés a javából!

„A tévedések nem szűnnek meg tévedésnek lenni azután sem, hogy divattá válnak” – mondta Chesterton. Hát még a hamisítások….!

 

Tarnai Richárd

Kiemelt képünk forrása: wikipedia.org