Baloldali aktivisták rongálták meg a katolikus segélyszervezet autóit

A salzburgi szervezet autóit „Pro Choice” feliratokkal festették össze. Az életellenes szlogen futtatásával szokták általában az abortuszt, melegházasságot és az egyéb, jellemzően se Istent, se embert nem ismerő szélső-liberális ötleteket reklámozni.

A salzburgi HOME Missziós Központ munkatársait meglepte a látvány, ami az irodájuk ablakán kinézve fogadta őket. 

Az összes „Pro Mission Base” feliratú kocsijukra rikító festékkel „Pro Choice” feliratokat pingáltak, a szélvédőket pedig beverték.

A rendőrségi nyomozás során a hivatalos szervek egyelőre ismeretlen tettesekről beszélnek, a HOME munkatársainak azonban meggyőződése, hogy a bűncselekményt bizonyos szélsőbaloldali, abortuszpárti ügyvédek követték el. Erre utal az is, hogy egy másik katolikus szervezet munkatársai jelezték: velük már többször előfordult, hogy ilyen cselekedetekkel fenyegették meg őket a közelmúltban ezek a csoportok.

Patrick Knittelfelder, a HOME Missziós Központ elnöke a kath.net-nek elmondta, hogy szervezetük munkásságát néhány közösség rossz szemmel nézi.

„Láthatják, hogy munkásságunk valakit rettentően zavar. A nyomás és megfélemlítés ellenére nem térünk le választott utunkról. Köszönhetően mindannak, amit teszünk, ahogy cselekszünk, tiszta lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy az életért dolgoztunk, dolgozunk és fogunk ezután is dolgozni.”

 

Cikkünk forrása a pch24.plKiemelt képünk forrása az S4C News angol nyelvű híroldala.

Iratkozzon fel hírlevelünkre