Lásd meg a fényt! – a vak énekes lenyűgöző dala a meg nem született életekért

A dal egyszerűen csak az „ők” személyes névmással utal azokra a nőkre, „anyákra”, akik a terhességmegszakítások révén önkényesen veszik el születendő – szinte még nem is látszó – gyermekük éppen induló életét. Ezek az „ők” azt mondják, hogy „ez az ő testük”, ami felett – úgy vélik – joguk van rendelkezni.

Ezzel szemben a dal a meg nem született életek védelmében kijelenti: ezeknek a gyerekeknek is joga van meglátni a fényt, és joguk van ahhoz, hogy megszülessenek. Csak azért, mert kezdetben esetleg olyan „ici-picik”, hogy szinte nem is látjuk őket, attól ők még gyerekek – és élni akarnak.

„Az igazság szabaddá tesz” – szögezi le a bibliai, a természet rendjéből is egyenesen következő alapvetést a dal, amelynek zenei világát és színvonalát tekintve heteken belül mindenhol slágerré kellene válnia. Lehetnek ezzel kapcsolatban jogos kételyeink – de inkább ne legyen igazunk e tekintetben.

A 27 éves Bernarda Brunovic a Németország Hangja (Voice of Germany) tehetségkutató show műsorában tűnt fel 2018-ban. Az énekesnő harminchárom szemműtéten esett már át, a legutóbbi során a bal szeme súlyosan megsérült. 


Hirdetés

A svájci katolikus teológiára járó előadó úgy fogalmazott a Gig Magazinnak adott interjújában: „A zeneipar tele van fájadalommal, nehézséggel, küzdelemmel, és sok esetben nagyon nehéz Isten mellet megmaradni. Könnyű kiesni a kegyelem megtartó erejéből és bűnt elkövetni. Nagyon sok imára és hitre van szükség ahhoz, hogy képesek legyünk együttműködni az isteni kegyelemmel – mondta a horvát énekes, aki maga is nagyon sokat imádkozik, hogy amennyiben Isten is úgy akarja, egyszer valóban láthasson.

Az énekesnő tanúságot tesz arról is, hogy az imában mindent elmondhat Istennek, abból erőt meríthet, hogy ne adja fel a küzdelmet, bízva a legjobban és az örök élet ígéretében. „Amikor feltámadunk majd, nem lesz több betegség, nem lesz halál többé, sem fájdalom, sem vakság. Erre pedig nagyon vágyom!” – vallotta meg az örök életbe vetett hitét Bernarda Brunovic.

A Thomas de Beyer katolikus pap által szövegezett dal a berlini Menet az Életért (March for Life) szeptemberi rendezvényén debütál majd élőben. Addig pedig hallgassuk „rongyosra” – és ne felejtsük el megosztani az ismerőseink között – a most megjelent stúdiófelvételt. Minden szava melegítse fel a szívünket a meg nem született életekért imádkozva, akiknek meg kellett volna látniuk a fényt!

Forrás: Alateia.org

 

A kiemelt kép részlet a dal klipjéből.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Az élet legyőzheti a félelmet – nyílt levélben kérik az abortuszok leállítását

 

'Fel a tetejéhez' gomb