A kormány számításai helyesek voltak, jó döntés volt megtartani az érettségit

Minden fennakadás, probléma, botrány nélkül sikeresen szerveztük meg a vizsgákat a rendkívüli helyzet ellenére - fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért felelős államtitkára az Origón megjelent szombati interjújában.

Maruzsa Zoltán örömét fejezte ki, hogy a legnagyobb létszámot megmozgató tantárgyakból, magyarból, matematikából, történelemből, angolból és németből már lezajlottak az érettségik, május 21-éig pedig már csak kis létszámú tárgyakból tartanak vizsgákat.

 A nehezén tehát túl vagyunk – összegzett.

Mindannyiukon nagy volt a felelősség, és nem könnyítette meg a munkát az a nyomás sem, amelyet az ellenzék és a média helyezett a vállukra, “esetenként hiszterizálva” a várható körülményeket – tette hozzá az államtitkár.

Utólag megállapítható, hogy a kormány számításai helyesek voltak – hangsúlyozta, jó döntésnek nevezve a vizsgák megtartását.

A kollégák nem bojkottálták a vizsgákat, a diákok nem mondták vissza tömegesen a részvételt, a kormány teljeskörűen biztosította a védekezéshez szükséges felszereléseket, az érintettek pedig szemmel láthatóan, az államtitkár személyes tapasztalata szerint is betartották a biztonsági intézkedéseket.   

 Maruzsa Zoltán kitért arra is, hogy a Pedagógusok Szakszervezete elsősorban az érettségi biztonságos lebonyolítását kérte tőlük, a bevezetett óvintézkedésekkel azonban tudtak azonosulni, és korrektnek nevezte az együttműködésüket.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban kezdetben bojkottot hirdetett, arra kérte a tanárokat, hogy vegyenek ki szabadságot. Mint mondta, el akarták lehetetleníteni az érettségit, és ezt Maruzsa Zoltán akkor kifejezetten nehezményezte is. Aztán augusztusra halasztást javasoltak, amit rajtuk kívül senki nem akart, viszont az utolsó egy hétben már ők sem álltak elő újabb akciókkal, így az érettségi szervezésére, és nem az akciók kivédésére lehetett koncentrálni – emelte ki.    

A vizsgák további menetéről az államtitkár közölte: a következő vizsganapokon naponta pár ezren vesznek csak részt. A jóval alacsonyabb létszám miatt országosan sem lesz már látványos a diákok jelenléte például a közlekedésben, illetve kevesebb tanteremre és felügyelő tanárra lesz szükség – tette hozzá hangsúlyozva azt, hogy a biztonsági intézkedéseket ugyanúgy be kell majd tartani.     Maruzsa Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik az érettségi zökkenőmentes lebonyolításában közreműködtek.

(MTI)

Kiemelt képünkön védőmaszkot viselő diákok a történelem írásbeli érettségi vizsgán. MTI/Varga György

Iratkozzon fel hírlevelünkre