Megköveti a magyarokat Tusk kijelentése miatt a hazánkban élő lengyel költő

„Megkövetem a magyarokat Donald Tusk sértő szavaiért" címmel publikált írást a Magyar Nemzet Konrad Sutarski Magyarországon élő lengyel költő-írótól, aki szerint a korábban Orbán Viktorral baráti viszonyt ápoló volt miniszterelnök már évekkel ezelőtt eltávolodott a konzervatív értékektől, és együttműködik azokkal a liberális elitekkel, amelyek a keresztény gyökerű Európa megsemmisítésére törekszenek.

– A nemzeti érzelmű lengyelek nevében – akik évszázadok óta nagy barátai a magyar nemzetnek –, Magyarországon élő lengyel állampolgárként megkövetek minden magyar embert azokért a sértő szavakért, amelyeket Donald Tusk intézett a magyar miniszterelnökhöz, Orbán Viktorhoz – írja Konrad Sutarski az Európai Néppárt (EPP) elnökének gyalázó kijelentésére reagálva.

A hazánkban élő lengyel költő-író szerint korábban Tuskot lengyelnek tartották. A Polgári Platform nevű liberális párt elnökévé választották, bejutottak az Európai Unió Parlamentjébe, az akkor jobboldali Néppártba, miként a Fidesz is. Tusk aztán 2007-ben Lengyelország miniszterelnöke lett.

Amikor Orbán Viktort  2010-ben szintén miniszterelnökké választották (immár másodszor), több ízben is találkozott Tuskkal, részben a visegrádi együttműködés keretében, részben pedig kétoldalú megbeszélések során.

– Emlékszem az egyik ilyen találkozóra, amikor is Tusk lengyel kardot ajándékozott magyar partnerének, Orbán pedig egy kis hordó magyar borral viszonozta ezt, majd barátian megölelték egymást. Úgy gondolhattuk, hogy mindig így lesz, hogy ilyennek kell lennie a lengyel-magyar barátságnak – folytatja a magyarországi Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat egykori elnöke.

Csakhogy 2010. április 10-én bekövetkezett a lengyel kormánygép katasztrófája, fedélzetén a Lengyel Köztársaság elnökével, Lech Kaczyńskival és közel száz másik kiváló személyiséggel. Nemzeti gyász nehezedett Lengyelországra.

Ekkor váltak szét a lengyel nemzet és Tusk útjai.

A lengyel költő-író szerint Tusk kormánya úgy viselkedett, mint a Népi Demokratikus Lengyelország kommunista lakájai az előző korszakban, és a katasztrófa felderítése céljából megindított nyomozást az orosz állam kezébe adták. 

A 2011 januárjából származó jelentést az orosz fél szándékosan meghamisította, és úgy ferdítette el, hogy a lengyel pilóták felelősségét bizonyíthassa.

Tusk és az akkori kormány tagjai nem követelték az alapvető bizonyítékokat, és azt sem, hogy teljes mélységében részt vegyenek a nyomozásban –

marionettbábuk voltak az oroszok kezében.

Ezért Tuskra, akitől a nyomozás lefolytatásának módja függött, ettől kezdve Lengyelországban mint a haza érdekeinek árulójára tekintettek, s ha nincs a diplomáciai funkciója, amellyel megbízták a liberális Európai Unióban, valószínűleg felelnie kellene hazaárulásért.

Jelenleg Tusk olyan európai, aki a Néppárt elnökeként

együttműködik azokkal a liberális elitekkel, amelyek a keresztény gyökerű Európa, benne a mi országaink megsemmisítésére törekszenek,

vagyis a barikád másik oldalán áll, nem úgy, mint Magyarország miniszterelnöke, aki a PiS-szel és elnökével együtt védelmezi közös hagyományainkat és szuverenitásunkat.

És most ráadásul – sértő kifejezéseket használva Magyarország miniszterelnökével szemben – Tusk megmutatta, mit jelent neki az Orbán Viktorhoz fűződő barátság, mit jelent a magyarokhoz fűződő partneri kapcsolat.

Donald Tusk tehát európai, de már nem lengyel.

Az eredeti teljes írás itt olvasható el.

 

Kiemelt képünkön Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő a megbeszélésüket követő sajtótájékoztató előtt a Parlament Delegációs termében 2014. január 29-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre