A nigériai gospel énekesnő dalát fújja az egész keresztény világ

2015. december végén debütált a nigériai gospel énekesnő, Sinach csodálatos, Istent dicsőítő éneke. Az azóta eltelt időszakban a keresztény könnyűzene legismertebb előadói vették fel saját repertoárjukba a minden helyzetben a Mindenható nagyságát magasztaló dalt.

A vírusjárvány okozta időszak egyik különleges ajándékának is tekinthetnénk, hogy a keresztények kénytelenek voltak átmenni a vizsgán: vajon tudnak bízni Istenben a legkilátástalanabb élethelyzetekben is, vagy megrendül a hitük?

Úgy tapasztalható, a legtöbben talán át is mentek ezen a megmérettetésen. Ezt jelzi, hogy sorban jelennek meg – egyik a másik után – a legletisztultabb, reményt és bizalmat sugárzó dicsőítő énekek, amelyeknek egységes alapüzenete, hogy Isten mindig Isten marad.

Egy hete beszámoltunk Delino Marçal brazil Grammy-díjas, keresztény énekes szíveket Istennek meghódító „Deus é Deus” című énekéről, amely éppen az előbbi szempont miatt lett fontos az Istennek minden helyzetben elsőbbséget adó keresztények számára.

Michael W. Smith a nigériai gospel énekesnő, Sinach „Way Maker” című dalát emelte be nagy sikerű dicsőítő énekei közé. Teljesen tudatos választás volt ez a dicsőítő előadó részéről. Most a világhírű énekes az olaszországi szenvedéseket és a koronavírussal szembeni elkeseredett küzdelmeket látva az eredeti dalt olasz nyelven adja elő Vanessa Campagna énekesnő társaságában. Az erről megjelenő lyric-videó dedikációja is egyértelmű:

„Per Italia”, azaz Olaszországért.

A dal már angolul sem hangzott rosszul, ám az olasz verzió még annak a szívét is megérinti, aki eddig esetleg „elsétált” volna mellette. Ismerjük el Michael W. Smith igazi, keresztényi szolidaritásáról tett tanúbizonyságot az elkészült, minden olasz számára a saját nyelvén érthető, dalba öntött reményteli üzenettel:

„Isten, te itt vagy, és munkálkodsz közöttünk, imádlak téged, aki fény vagy a sötétben. Utat nyitsz és gyógyulást hozol a legkilátástalanabb helyzetben is”.

Szóljon ez a dal mindazokért, akik megfeszített küzdelmet folytatnak az egészségügyben a rájuk bízottak életének megmentéséért!

Iratkozzon fel hírlevelünkre