Simon András videóüzenetben szól hozzánk

Simon András grafikái elgondolkodtató egyvonalas rajzok, melyek megsejtetnek valamit az isteni szépségből. Gondolatai pedig – melyek akár vers formájában fonódnak hozzájuk – mély merítésű továbbgondolásra késztető sorok. Ezek ötvözetét ajándékozta nekünk most egy kép- és hangüzenetben. Simon András így kíván segíteni a koronavírus idején: önmagát adja rajzai, versei és hozzánk intézett üzenetei által.

Kedves hangján máris beköszön a videó elején: „Szeretettel köszöntök mindenkit a koronavírus #maradjotthon című, nagy nemzeti túlélőprogramnak résztvevőjeként.”

A videóüzenetben a keresztény grafikus kiemeli, hogy bár már ő maga is sok mindent megélt, de a mostani helyzet igazán különleges, soha a jelenlegiekhez fogható dolgon nem ment át a ma embere. De ahogy a művész mondja, ő is próbálja a legjobbat kihozni ebből a helyzetből. 

A szeretet szót boncolgatva elmondja, hogy az egy közeledő, érintő magatartást feltételez. Jó lenne újra megérinteni egymást, barátokkal és családtagokkal együtt tölteni az időt, de nem lehet. Ebben az időszakban a szeretet viszont éppen azt jelenti, hogy nem látogatlak téged, és nem érek hozzád, óvlak. Nehéz ezt megtartani, de hála a különböző technikáknak, a szeretet kimutatásának az igénye ezeken az eszközökön keresztül megvalósulhat. 

A #maradjotthon sokaknak megterhelően zeng a fülében. Ennek mentén a címadás fontosságáról a művész megoszt néhány olyan szempontot, mely nem csak látványt fejezi ki, hanem gondolkodásra, továbbérlelésre késztet. Így halad lassan-lassan tovább, és a szavakat idővel a képek sora váltja fel. Simon András beenged az alkotásai segítségével a grafikák magával ragadó világába, melyekhez néhány gondolatot is hozzáfűz, segítve az elmélkedést és elmélyülést.

Üzenetével arra hívja fel a figyelmünket, hogy élvezzük az otthonlétet, és értékeljük a most számunkra megadatott csendet!

 

 

A témában olvasásra ajánljuk:

Simon András: Gyermeki pajkossággal győzhetünk a negatívumok felett!

 

Kiemelt képünk a Vasárnap.hu tulajdona. Fotó: Kürtös Kata/Vasárnap.hu.

Iratkozzon fel hírlevelünkre