Felmentették az Orissai-mészárlás több ezer elkövetőjét

Tizenkét év tárgyalás után az indiai bíróság 3700 vádlottat mentett fel, akik részt vettek a 2008-as keresztényellenes támadásokban. A keresztények attól tartanak, hogy a hindu nacionalisták újból pogromot követnek el ellenük – adta hírül a Vatican News.

Több mint egy évtizednyi várakozás után megdöbbenve vették tudomásul a kandhamali keresztények, hogy az ellenük elkövetett támadásokért letartóztatott 6600 vádlottból csak 79-et ítél el az indiai bíróság, 3700-at pedig felmentett a vádak alól.

 John Barwa, Cuttack-Bhubaneswar érseke szerint sokkoló volt a hír a keresztényekre nézve. Az indiai egyházvezető szerint a bíróság nem járt el megfelelően, nem vették figyelembe a tanúvallomásokat és a bizonyítékokat., annak ellenére, hogy az egyház nyomatékosan felkérte a hatóságokat, hogy tanulmányozzák át az iratokat – írta meg a Linga.org.

2008-ban az indiai Kandhamal tartományban erőszakhullám söpört végig a keresztény közösségek ellen. Az orissai mészárlásként elhíresült vérengzést a hindu nacionalisták még 2007 karácsonyán kezdték el, amikor Phulbaniban ünneplő keresztényekre támadtak és három hívővel végeztek.


Hirdetés

A keresztényellenes támadások 2008 januárjában folytatódtak, miután a keresztényeket egy hindu vallási vezető megölésével vádolták meg annak ellenére, hogy egy maoista gerillacsoport vállalta a felelősséget a merényletért.

 

Az augusztus végéig tartó erőszakhullámban közel 120 keresztény halt meg, 65 000 pedig elmenekült otthonából.

Tizenkét év után a menekültek fele még mindig sátortáborokban él. A hindu nacionalisták 415 falut, 8000 otthon gyújtottak fel és fosztottak ki. 300 templomot romboltak le, és 40 keresztény nőt erőszakoltak meg.

Az elmúlt hat évben több mint 1400 esetet jegyeztek fel Indiában. Nem hiába félnek a kandhamali keresztények, hogy a bírósági döntés után a hinduk felbátorodnak és újabb támadásokat fognak elkövetni ellenük.

Az indiai keresztényekről bővebben ide kattintva olvashatnak.

 

Kiemelt képünk illusztráció.

'Fel a tetejéhez' gomb