Elindult az V. Nemzeti VERSeny!

A VERSeny határokon átívelő versmondó és versklip verseny, melyet az anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl rendeznek valamennyi korosztályból a nem hivatásos magyar versmondók részére. A program célja a versek hétköznapiságának és mindennapi jelenlétének erősítése.

A karanténhelyzetben az eddigi évek gyakorlatának megfelelő, online versmondás térhódításának elősegítése, a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív, filmes tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése,

a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása és a kulturális identitás erősítése a cél.

A verseny védnöke Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója.


Hirdetés

A zsűri állandó tagjai a Nemzeti Színházi és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei és szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész, producer, a VERSeny főszervezője és Szabó László kommunikációs szakember mellé idén csatlakozik Szűcs Nelli színművész, aki Söptei Andreát váltja, illetve Wiegmann Alfréd rendező, aki a közelmúltban elhunyt Kiss László munkáját veszi át.

Az első VERSenyt 2016-ban rendezték meg, a seregszemlére már a kezdetektől több mint kétszáz versenyző jelentkezik, a folyamatot a közösségi oldalakon is hatalmas érdeklődés övezi. Itt ugyanis nem pusztán a versmondásban jeleskednek a résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutathatják kreativitásukat, tehetségüket. A döntős alkotások százezres nagyságrendű nézőszámot produkáltak.

A nevezés menete

Az első fordulóban (elődöntő) a négy közül bármelyik vers elmondását videón, telefonon rögzítve kell beküldeni. A második fordulóban (középdöntő) a továbbjutók egy újabb verset dolgoznak fel, ezúttal versklip formájában. A harmadik fordulóban, a novemberi élő döntő keretében a legjobbak a Nemzeti Színházban lépnek fel, s az élő online közvetítés során két verssel és versklipjükkel is bemutatkoznak.

A legjobb előadók a komoly pénzjutalmak mellett további értékes díjakban is részesülnek.

További információkért és az online nevezőlapért keressék fel a www.vers.hu/nemzetiverseny-2020 oldalt és a Nemzeti VERSeny Facebook-oldalát.

Emellett a zsűritagok ajánlófilmet is készítettek az érdeklődőknek, amit ITT nézhetnek meg.

A korábbi évek versklipjeit a Nemzeti VERSeny Youtube-csatornáján érhetőek el.

 

'Fel a tetejéhez' gomb