Ismét a határon túli magyarokba rúgott az ellenzék

A baloldal képviselői nem változnak. Bármikor frusztrációjuk támad, jó eséllyel megtalálják a határon túli magyarokat, akiken azt levezethetik. Márpedig most frusztráltak, hiszen nincs mibe belekötni, a kormány jól kezeli a válságot. A járványgörbe lapos, a kórházi feltételek adottak, a gazdaságvédelmi akcióterv elindult. Persze az ellenzéknek most is kevés a sok és sok a kevés. És ennek külhoni honfitársaink itták meg a levét, ha csak szavak szintjén is.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke ugyanis hétfőn a Parlamentben azt kérte számon a kormányon, hogy a hazánkban lévő több tízmillió maszkból miért jut a határon túli magyaroknak is?

Majd hibaként, bűnlajstromként elkezdte felsorolni azokat a határon túli településeket, ahová jutott a kormány adományából.

A baloldalon még mindig nem értik. Még mindig, újra és újra el kell magyarázni, hogy mitől nemzet a nemzet.

Az imperialista gondolkodás egyszerűen nem tudja feldolgozni azt, hogy közös nyelv, kultúra, történelmi múlt igenis képes összekapcsolni egyéneket. Méghozzá úgy, hogy ezek az egyének szolidárisak is egymással.

Régóta nem érti ezt a baloldal, és talán feleslegesen is magyarázzuk. Már 2004-ben sem értették, amikor a népszavazáson a kettős állampolgárság ellen agitáltak. Aztán egyesek közülük nem értették 2010-ben sem, amikor a frissen megválasztott Országgyűlés első döntései között adta meg azt, ami 2004-ben nem sikerült. 2010 után teltek-múltak az évek, a balliberális oldal szereplői cserélődtek, de gondolkodásuk nem változott.

Tavaly a Momentum volt az, amely előbb az erdélyi, majd a felvidéki magyarságot árulta el azzal, hogy az éppen aktuális választáson nem az etnikai alapú magyar pártot támogatta.

Majd jött Kovács László, az MSZP volt elnöke, egykori uniós biztos, aki nem hazudtolta meg magát: több nyilatkozatában is őszinte ellenérzését fejezte ki a határon túliak szavazati joga miatt. A héten pedig bizonyosságot nyert:

a baloldal szerint a külhoni magyaroknak nemhogy szavazati jog, még védőmaszk sem jár az anyaországból.

Nem lehet mit kezdeni velük. Egy dolgot tudunk tenni: örüljünk annak, hogy mi gazdagabbak vagyunk az összetartozás élményével, a többi magyar iránt érzett felelősségünk tudatával. Mert ahogyan az elmúlt hetekben többször is hallhattuk a konzervatív oldal képviselőitől: egyetlen magyar sincs egyedül.

* * *

A Párbeszéd társelnökének felszólalása miatt tiltakozását fejezte ki a KDNP is:

Iratkozzon fel hírlevelünkre