Független vizsgálatot sürget az ausztrál külügyminiszter a járvánnyal kapcsolatban

Független és átlátható vizsgálatot sürgetett az ausztrál külügyminiszter vasárnap Kínának az új típusú koronavírus-járványra adott lépéseivel kapcsolatban, bírálta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is.

Marise Payne az ABC ausztrál televíziós társaságnak adott interjújában kiemelte: Canberra elsősorban arról szeretne hiteles információkat, hogyan kezelte Peking a vírust a közép-kínai Vuhanban, ahol a kór először jelent meg decemberben.

Ismernünk kell a vírus eredetével kapcsolatos részleteket, és ezeket csak egy független, átlátható vizsgálat tudja kideríteni – szögezte le Payne, aki hozzátette azt is, nem gondolja, hogy egy ilyen vizsgálatot a WHO-nak kellene vezetnie. Az olyan lenne, mintha (a szervezet) egy személyben lenne vadász és vadőr – tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hosszú távon bízik Pekingben, ám fontosnak tartja, hogy ebben az ügyben a két ország együtt tudjon működni. Hozzátette, hogy kormánya osztja Donald Trump amerikai elnök kétségeit a WHO-nak a járványra adott válaszával kapcsolatban.

Greg Hunt ausztrál egészségügyi miniszter eközben emlékeztetett arra, hogy Ausztráliának azért sikerült végül ellenőrzése alá vonni a járványt, mert  a WHO ajánlása ellenére, február 1-én lezárta a határait a Kínából érkezők előtt. Hunt hozzátette, hogy ezért a lépésért egyebek közt a WHO is bírálta Canberrát.

Ausztráliában jelenleg 6600 regisztrált koronavírus-fertőzött van, a Covid-19 betegségbe pedig 70-en haltak bele.

Elemzők Payne nyilatkozata kapcsán emlékeztettek azonban arra is, hogy Kína Ausztrália legfontosabb kereskedelmi partnere.

Trump kedden Washingtonban jelentette be, hogy leállítja a WHO-nak nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulást, mert szerinte a szervezet nem megfelelően reagált a koronavírus-járványra. Az elnök szerint a WHO elősegítette a Kína által adott félrevezető tájékoztatást a vírusról. Az elnök Kínával kapcsolatban vasárnap azt mondta, amennyiben kiderülne, hogy Peking szándékosan hallgatott el információkat az új típusú koronavírus-járványról, és tudatában volt felelősségének a világjárvány kirobbanásáért, akkor ez nem maradhat következmények nélkül. Ám arra nem tért ki, hogy konkrétan mit is ért ezen.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken a Fox televíziónak adott nyilatkozatában szintén úgy vélte, Kínának és a WHO-nak megvoltak az adatai a járványról, ám ezeket nem hozta a nemzetközi közösség tudomására.    

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban, majd innen terjedt át Kína más térségeire és a világ többi részére.

MTI

Kiemelt képünk  forrása: twitter.com/marisepayne

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre