Fehér foltok egy családi történetben

Léteznek egyéni és családi emlékkönyvek – ezeket folyamatosan írjuk: hol közösen, hol magunk. Hogyan egyeztethetők össze az egymástól eltérő egyéni történeteink? Miért látjuk mindannyian másképpen, ami a családunkkal történt? Hol van az igazság?

Az igazság ritkán van megragadhatóan és objektíven előttünk, inkább részigazságaink vannak. A család mindegyik tagja saját értelmezésében látja a közösen megélt ünnepet. Mindenkinek van egy saját szemüvege, amin keresztül a történéseket szemléli. Ebben benne van az illető személyisége, élettörténete és a családtagokhoz való viszonyulása is. Eltérő pozícióból nézi ugyanazokat az eseményeket a szülő, a gyerek, de a családi rendszerbe az ünnep alatt belecsöppenő vendég.

Közös történetünk

A családnak van egy közös, központi története is, amit tudatosan vagy tudattalanul kommunikál a külvilág felé is. Ez adja a tagok összetartozásának élményét és identitását, mintegy keretrendszer. Megmutatja a világlátásukat, azt, hogy milyen szemmel tekintenek az eseményekre és a másikra. Ezek a jövő felé is irányulnak, előrejelzéseket adhatnak arról, hogy ezután mi fog történni velük. Sőt, előírásokat is rejthetnek az elérendő vagy elkerülendő célokról.

Ilyenek lehetnek az alábbi meghatározások: „Mi alapvetően egy jó család vagyunk, akik…” , vagy „Mi vagyunk azok, akiket mindig kihasználnak” , esetleg „A mi családunkban mindenki dolgozik” , vagy „Nálunk nem szokás elválni”.

Kell egy bohóc

Egyes családi történetekben például a gyerek hangját nem igen hallani, vagy mindig kell egy bohóc, mert ettől lesz izgalmas a narratíva. Amíg mindenkinek komfortos a szereposztás, addig ez egy sikersztori lesz. Ha viszont a központi történet destruktív, akkor érdemes belenyúlni a történetbe. Meg lehet kérdezni, ki emlékszik esetleg másképp, elő lehet keresni egy pozitív történetet és azt előtérbe helyezni. Természetesen ez nem könnyű, hiszen a rosszhoz is hozzá lehet szokni és az is valamiféle biztonságot képes adni, bármennyire is sok negatívumot hordoz magában.

Hiányos puzzle

Ismerünk összefüggő történeteket és olyanokat is, amelyek nagyon töredezettek, esetleg hiányosak. Leginkább az összefüggő történetmesélések segítenek az egyénnek és a családnak is. Ezeket felidézve, még egyszer átgondolva újabb felfedezésekre és összefüggésekre találhatunk az életünkkel kapcsolatban. Családterápiában abban támogatjuk a klienseket, hogy sokat meséljenek és nagy részletességgel. Ezzel a szakemberek is könnyebben átélik és megértik, milyen is a család. Kiderülhet, hol van az egyén ebben a történetben. Mit tett hozzá az ünnepi találkozáshoz, esetleg mi a rejtett, nem tudatos haszna a sok vitából, és mivel járul hozzá a családi békéhez. A család együtt is felfedezheti az összefüggéseket, és konszenzussal újra is írhatják azokat.

A hiányos vagy homályos részek különösen érdekesek lehetnek. Ezekben az epizódokban történhetett valami jelentőségteljes, aminek üzenetértéke van a jelen helyzet kialakulásban. Valamint azért is lehet hiányos a mese, mert még nem tart ott a család, hogy beszélni tudjanak róla. Minden családban vannak ilyen fehér foltok, elveszett emlékképek, amelyek nem is oly elveszettek, csak jó mélyre vannak elásva, mert talán nem fért bele a család központi történetébe. Minden egyes felidézéssel könnyebb lesz ezeket elmesélni, és ha a család a terapeuták felől elfogadást és ítéletmentességet érez, akkor az felszabadítóan hathat. Így a régi homályos foltok is újra láthatóvá és elfogadhatóvá válhatnak.

Saját történeteinket is akkor tudjuk átírni, ha biztonságban vagyunk. Mivel a kölcsönös bizalom, a biztonságérzet, megkönnyíti a kockázatvállalást, mi már sikersztorikat mesélhetünk tovább a következő generációknak.

Dobrai Zoltán
lelkigondozó, mediátor
családterapeuta-jelölt