A tojásírás ősrégi hagyományt őriz

– A tojásírás, a hímes tojás megítélése milyen hazánkban és a nagyvilágban?

– Örömmel számolhatok be arról, hogy tavaly „A tojásírás élő hagyománya Magyarországon” felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, közismert nevén az UNESCO-listára. Így ez a szerénynek mondható ága a népművészetnek – pontosabban napjainkban inkább már a népi iparművészetnek – még sokkal nagyobb figyelmet kap, mint a korábbi években. Nagyszabású kiállítással készültek a tojásíró népi iparművészek, a Tojásdíszítők Egyesülete tagjai mindezt szerették volna megünnepelni a budai Fő utca 6. szám alatti Népi Iparművészeti Múzeumban, ám ezt a koronavírus-járvány megakadályozta. Így ennek a nagy jelentőségű eseménynek a széles nagyközönséggel együtt való megünneplése elhalasztódott. 

Ez az elismerés ahhoz egy lépés, hogy ennek a nagy múltú művészetnek a fennmaradása, jövője biztosabb legyen, hiszen sokan művelik, jelenleg virágzik a tojásírás.

Rangot ad a művészeti ágnak, amikor a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága kinyilvánítja jelentőségét az emberi és hazai művelődés történetében.

Az idén ugyan elmaradnak a húsvéti vásárok, a Néprajzi Múzeum költözése miatt nem rendezhet már a közelmúlt évtizedeiben nagy eseményszámba menő húsvéti vásáraihoz hasonlót – de más években országszerte sok helyen kínálták készítőik, keresték kedvelőik ezeket a gyönyörű, kicsinységükben is jelentős és tökéletes alkotásokat.

– Mikortól készítenek az emberek hímes tojásokat? Mi jelenti a tojás kiemelt szerepét kultúránkban?

– Messzire kell visszatekintenünk az emberi gondolkodás történetében ahhoz, hogy a tojás kultikus tárggyá válásának – és annak időbeli alakulásának – útját kövessük, hiszen ennek csak az egyik máig élő fejleménye a húsvéti hímes tojás.

Az élőlényből származó, de élettelen tárgynak vélhető, semmilyen életjelenséget fel nem mutató tojásból, annak pusztulása árán kikelő élet csodálatosnak tűnhetett a régi korok embere számára.

Hogy a tojásból váratlanul kikelő élőlény egykor az emberiség kozmogóniai gondolkodásának milyen fontos elemévé vált, bizonyítja a mítoszok sora, amelyek megalkotói a világ keletkezését egy tojásból tudták legjobban elképzelni, és ezt szemléletesen tárták az egykori hallgató, mai olvasó elé.

Napjainkban már elsősorban a felkészületleneket, főleg a gyermekeket érinti csodaképpen. Erre utal a ’70-es évek televíziós rajzfilmjének dalocskája, amelyre ma is sokan emlékezhetnek:

„Kukorí, Kotkoda, tojásból lesz a csoda!”

– A tojás szimbolikája számos emberi kultúrában igen előkelő helyet foglal el. Minek köszönheti megkülönböztetett szerepét? 

– A tojás a hiedelemvilágban, kultuszban, népköltészetben, jelképek világában betöltött szerepét minden bizonnyal annak köszönheti, hogy ami vele költés alkalmával történik, azt különböző korokban élt, sőt, akár ma élő emberek is – további tapasztalataikkal összevetve – csodálatosnak találhatják. 

A természet örök körforgása számos vagy talán számtalan olyan eseménnyel lepte meg a régi korok emberét, amire nem volt könnyű magyarázatot adni. Csodálatosnak minősülhetett maga az évszakok változása, a termékenység minden megnyilvánulása: a növények létrejötte magból vagy hajtásból, a virágból termés válása, beérése, az állati vagy akár az emberi termékenység is, amint ezek serkentésére olyan cselekmények sokasága volt akár a közelmúltig is használatban a természeti népek, sőt a természettudományos ismeretek fejlődését nem követő paraszttársadalmak körében is, amelyek a tényleges folyamat lényegétől ugyancsak távol állnak.

Minél távolabbi múltba tekintünk vissza, annál nagyobb volt azoknak a jelenségeknek a száma, amelyekre a társadalmak nem találtak észszerű magyarázatot, illetve, ha a kultúra centrumaiban létre is jöttek ilyenek, azok nem terjedtek el széles körben.

Hogy az élettelennek tűnő tojásból csodálatosképpen kikelő élőlény egykor az emberiség kozmogóniai gondolkodásának milyen fontos elemévé vált, bizonyítja a mítoszok sora, amelyek megalkotói a világ keletkezését egy tojásból tudták legjobban elképzelni, és ezt szemléletesen tárták az egykori hallgató, mai olvasó elé. A finn nemzeti eposz, a Kalevala szerint  az első ember egy leány volt, kinek térdére rakta le tojásait egy réce. Egy eltört tojás elég volt ahhoz, hogy kialakuljon belőle a világmindenség, a földkerekség.

„A tojáshéj alsó feléből idelent az anyaföld lett, tojáshéj felső feléből magos mennybolt lett odafent, sárgájából a tojásnak sziporkázó nap született, fehérjéből a tojásnak halovány hold keletkezett, tojás tarka foltjaiból csupa csillag lett az égen, tojás fekete foltjából felleg lett a levegőben” – Rácz István fordítása.

A tojásban rejlő lehetőségek korlátlannak is tűntek: ha a tojásból madár kelhet, miért ne kelhetne ki ember, szép leány, mint ahogy az észtek nemzeti eposzában a Kalevipoegben, vagy miért ne válhatna akár a világmindenség forrásává is?

– A tojásoknak nagy jelentősége volt a halotti kultuszban is?

– Igen, a tojás rendkívüli tulajdonságának vélt sokoldalú hatalmának további, máig ható következményei lettek. Alkalmasnak vélték olyan szolgálatokra, amelyek az emberek életének folyását elősegíteni voltak hivatottak a mindennapitól eltérő, különleges, kritikus helyzetekben.

Így került sor sírokba, sírokra helyezésére halottkísérő adományként, mágikus és gyógyító célú praktikákban történő felhasználására.

Gondolhatunk itt más népi szokásokra, mint például az újszülött arcának tojással körülkerítésére, – hogy a baba is olyan szép arcformájú, egészséges legyen –, a tojás menyasszony elé, alá helyezésére a lakodalom alkalmával – hogy termékeny legyen a házasságban –, a határba tojás beásására – hogy a föld jó termést hozzon –, a tojás földeken való végiggurítására – hasonló célból.

De méltó megemlíteni a legközelebbi emberi kapcsolatok tojásajándékozásával való megerősítését is. Tehát: barátság megpecsételését tojás ajándékozásával, amely a hazai serdülő leányok komatálküldő szokásában maradt fenn: a komatálon az egyik fő ajándék a hímes tojás.

Keresztanyák hímes tojás ajándékozását keresztgyermekeik számára húsvét vasárnapján. Leányok, nők hímes tojás ajándékozását húsvéthétfőn legények, férfiak számára – váltságként, hogy megmeneküljenek a drasztikus, kellemetlen vízbe vetéstől, locsolástól, illetve ajándékként, köszönetül az óhajtott locsolásért, sőt a vonzalom kifejezésére.

A sírba helyezett, az ajándékozott, a húsvéti ünnepre készített tojások felülete többnyire festett, „díszített” lett. A tojásban felfedezték a „teremtő”, a természetfelettinek tűnő erőt, de azzal nem elégedtek meg, még erősíteni kívánták. A tojás rendkívüli erejének növelése iránt támadt igényt a tojás felületére felvitt jelek, ábrák segítségével kísérelték meg. E gyakorlat hazánk területén közel másfél évezredes múltra visszatekintve áll fenn, és folyamatosan, mind a mai napig is virágzik, mint azt hímes tojásaink sokfélesége mutatja.

A tojásban rejlő erő vélt hatalmánál fogva hozzájárult a halottak megnyugvásához, s ezzel hátramaradottjaik életének további megfelelőbb folytatásához.

– Ilyen egyetemes elgondolások alapján került a tojás a kereszténység legnagyobb ünnepébe is?

– Igen, része lett a halott Krisztus húsvéti szent sírbeli végtisztességének. Megfelelő eszköznek bizonyult emberi kapcsolatok alakításához és megszilárdításához – fiatalok, barátságkötők között – keresztszülő és keresztgyermeke között – egymással jó kapcsolatban lévő, illetve egymást párul választó fiatalok között – illetve bármilyen kapcsolat alapján egymást a húsvéti ünnep alkalmával megajándékozni kívánók között, részben egyirányú vagy kölcsönös ajándékozás keretében. Növelte a hímes tojás ható erejét annak megszentelése, a húsvét vasárnapi szentmise után együttes elfogyasztása növelte a család összetartozását.

A hagyományos paraszti kultúra elmúlása nem vetett véget a húsvéti tojásdíszítésnek. Az ünnepek az igazi hagyományőrzők! Így a változatos tojásdíszítmények:

az évezredes hagyományra utaló geometrikusak, a szerelmi ajándékozásra utaló virágdíszítményűek napjainkig fennmaradtak egykori alkalmazóik, az idősebb nők körében, és mindig akadtak ezt a kincset elsajátítani akarók.

Ma már művelődési házak, iskolai és múzeumi programok – többek közt a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban –, kiadványok az interneten népszerűsítik. Aki csak egyszer is látott egy igazi gazdag kiállítást vagy vásárt hímes tojásokból, tudja, mennyivel szegényebb lenne a világ, ha ez a korokat, hiedelemvilágokat, díszítményrendszereket egységbe foglalni képes művészet nem figyelmeztetne többet a közelgő húsvéti ünnepre, a Megváltó kereszthalálára és dicsőséges föltámadására.

Tóth Gábor

 

Kiemelt képünk forrása: Bereczné Lázár Nóra tojásíró alkotása (Forrás: Bereczné Lázár Nóra Facebook-oldala)