A járvány végéért imádkozott egy lelkész – letartóztatták

Nepálban nem hatja meg a hatóságokat a világjárvány. A letartóztatott lelkészt még ha jószándékuk jeléül kis is engednék, most már a járványügyi lezárások miatt nem lehet.

Letartóztattak egy keresztény lelkészt Nepálban, amiért a közösségi médiában videót tett közzé egy imáról, melyben a vírus megszűnéséért imádkozott, írja a persecution.org a Morning Star News (MSN) jelentése alapján.

A lelkészt március 23-án vették őrizetbe, és akár fél év szabadságvesztésre is ítélhetik, amiért hamis információt terjesztett a vírusról – legalábbis a vád szerint.

Az MSN munkatársai által lefordított ima szövegében ez áll: „Figyelmezz korona – menj és pusztulj innen! Minden tetted semmisítse meg az Úr Jézus ereje! Utasítalak, korona, az Úr Jézus Krisztus nevében!” (Az ima még tovább tart, azonban mondanivalójában érdemben nem változik a fentiekhez képest – a szerk.)

Az elrabolt Acharya tiszteletes felesége, Junu Acharya a sajtónak elmondta, hogy március 23-án este nyolc óra tájban egy hívás érkezett férjéhez. A telefonáló a lelkész imáját kérte beteg feleségéért. Erre Acharya meghívta az illetőt házukba, hogy imádkozzanak együtt a nőért. Később,

mikor kopogtak az ajtón, a telefonálónak nyoma sem volt, viszont négy rendőrtiszt nyomult be a lelkész házába, akik letartóztatták a tiszteletest és bevitték a rendőrőrsre.

A letartóztatás ellen felszólaltak Nepál keresztény elöljárói is.

Mukunda Sharma, a Nepáli Keresztény Társaság főtitkára arra szólította fel a kerületi főfelügyelőt, hogy ne helyezzék a lelkészt semmilyen vád alá.

„Elmondtam a főfelügyelőnek, hogy a rendőrség nem járhat el így egy lelkésszel szemben, aki a vallását gyakorolja és azt is, hogy ez az alapvető emberi jogok súlyos megsértése” – közölte a főtitkár. Hozzátette:

„Biztosítottak afelől, hogy csupán a vizsgálat idejére zárták be a lelkipásztort.”

Annak ellenére, hogy a rendőrség efelől biztosította Sharmát, Acharyát mégis bíróság elé állították, így a tárgyalás 7 napjára is bezárva tartják. 

Azóta a vírus miatt lezártak Nepálban mindent, Acharya tiszteletes pedig a börtönben kényszerül a karantén heteit, hónapjait tölteni.

 

Kiemelt képünk forrása a linga.org.

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre