Az idei nagyböjt egyedi, különleges ajándék az emberiség számára, melyben a járvány ugyan megfoszt minket közösségben megélt ünnepeinktől, szertartásainktól, de lehetőséget kapunk arra, hogy ebben az elzártságban még közelebb engedjük Megváltónkat.
Az egyház legnagyobb ünnepére készülve virágvasárnappal indulunk arra az útra, mely a nagyhét eseményein át a feltámadás örömére ébreszti szívünket húsvétvasárnap hajnalán. Igen, még ezekben a nehéz, elzártsággal megpecsételt időkben is!
Nem szabad elfelednünk: Jézus azért halt meg, hogy nekünk életünk legyen! Életünk, mely a járványveszélyen túlmutat.
A hagyomány szerint ezen a napon barkát (pimpót) vagy a déli vidékeken pálmaágakat szentelnek a templomokban, emlékezve arra, amikor Jézus nagy üdvrivalgások közepette (Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna!) szamárháton, tanítványai kíséretében bevonult Jeruzsálembe. Ezzel a jeruzsálemi gyermekekre utalnak, akik ruháikat és pálmaágaikat az érkező üdvhozó elé terítették. A magyar katolikus hagyomány úgy tartja, hogy amikor rossz idő sújt a vidékre, egy szentelt gyertyával meggyújtva el kell égetni egy darabkát az ágból, és annak a füstje a kísérő imákkal Isten elé száll, meghallgatásra talál, és elhagyja a rossz idő a vidéket. Ezért minden keresztény család házában van egy csokor barkaág.
Virágvasárnap körmenetének, ünnepének dicsősége később a nagyheti események, szenvedések sorában elhalványul, de húsvétvasárnap a tanítványok visszaemlékeznek Jézus szavaira, és örömük a feltámadás tényében kicsúcsosodik.
A liturgiában virágvasárnap hangzik el a nagyhét kezdetén az első passió – azaz Jézus szenvedéstörténete – (a másodikat nagypénteken olvassák fel), melyet a liturgikus évnek megfelelően vagy Mátétól, vagy Márktól vagy pedig Lukácstól, tehát a szinoptikusoktól idéznek. Jó esetben eléneklik, még jobb esetben misztériumjáték keretében a templom fiataljai, énekesei előadják a szenvedéstörténetet. Virágvasárnap már betekintést enged a lelkünknek abba a fájdalmas időszakba, melyben Jézust kísérhetjük végig szenvedéstörténetén. Ennek koronája a végsőn túli öröm:
hirdetésa megdicsőülés.
Ezekben a napokban, amikor egy igen nehéz, de hiszem, hogy kegyelmekkel teli nagyböjtöt élhetett meg az emberiség, egy igazán különleges nagyhét lép be szívünk ajtaján. Most üresek a templomok, de a szívünk éppen a belső szobánkban megtelhet azzal a kegyelemmel, melyet az ima és az Istenre, az egyedüli segítségünkre való hagyatkozás adhat.
Ezen a virágvasárnapon Jézus nem kér kevesebbet: a szívünket. Teljes mértékben. Ott, ahol vagyunk.
Igaz, meg kell küzdenünk azzal a fájdalommal, melyet a gyönyörű szép liturgikus szertartások, a közösségben megélt hódolat, a passió megelevenedésének hiánya okoz, de ahogy Édesanyám mondogatja mindig: most mi is azzal a reménnyel kulcsoljuk otthonunk adta „családi templomaink” falai közt imára a kezünket, hogy
„nagypéntek fájdalmai után mindig húsvét túlcsorduló örömei árasztanak el bennünket”.
Gyöngy-Pethő Krisztina
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
