85 éves lett Melocco Miklós

A mai napon 85 esztendős lett az egyik leghíresebb magyar szobrász: Melocco Miklós. Számos karakteres köztéri alkotásával találkozhatunk ma is az ország több városában, illetve a határon túli magyar településeken.

Melocco Miklós 85 évvel ezelőtt Rómában született, egy rövid ideig Berlinben nevelkedett, majd a második világháború kitörésekor, 1939-ben a Melocco család hazaköltözött Budapestre. Stefánia úti lakásuk szomszédságában élt a kor egyik legkeresettebb szobrásza Ligeti Miklós, aki nagy hatást gyakorolt a fiatal Melocco Miklósra, és hamar a művészetek felé fordította figyelmét.

Melocco Miklós édesapja, Melocco János az Új Ember folyóirat segédszerkesztőjeként dolgozott 1947 és 1950 között. A Rákosi-diktatúra áldozatává vált. A katolikus újságírót egy koncepciós per során ítélték halálra. Az ítéletet 1951. februárjában hajtották végre, mely után a család megélhetése bizonytalanná vált.

A 16 éves Melocco Miklósnak – tanulmányait hanyagolva – munkába kellett állnia, hogy családja anyagi lehetőségein javítani tudjon. Származása miatt csak alkalmi fizikai munkát kaphatott: így dolgozott sírásóként, hómunkásként és segédmunkásként is.

1980. Magyarország,Kecskemét Szabadság tér, Kodály Zoltán-emlék (Melocco Miklós, 1975.).

Kecskemét, Szabadság tér, Kodály Zoltán-emlék (Melocco Miklós, 1975.) (Forrás: Fortepan.hu)

Nagy Imre első kormányzása során meginduló – átmeneti – enyhülés lehetőséget jelentett Melocconak is. 1955-ben, harmadszori próbálkozásra felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol szobrászként végezett. A főiskolai évei sokat jelentettek számra, mivel nem csak a szakmát tanulta meg, hanem abban a világnézetben is megerősítést nyert, melyben nevelkedett. Számos tanára és oktatója még a „régi világból” maradt a főiskolán. Mesterei voltak többek között Gyenes Tamás, Mikus Sándor és Pátzay Pál. 1961-ben, a főiskola elvégzése után szobrászként helyezkedett el.

1962-től számos országos egyéni és csoportos tárlaton részt vett kisplasztikáival, rajzaival. Tehetsége hamar megmutatkozott. Munkásságában nagy jelentőségűek a köztéri alkotások, melyek számos helyen láthatók a Kárpát-medencében.

Melocco Miklós: Földműves emlékmű (1987, Ópusztaszer) (Forrás: Wikipedia.hu)

Jelentős köztéri alkotása – többek között – a tatabányai ülő Ady-szobor, Antall József síremléke, a szegedi ’56-os emlékmű, a székesfehérvári Mátyás-emlékmű, az esztergomi Szent István megkoronázása, a Budapest I. kerületi Mansfeld Péter szobra, valamint a Kilus-kút.

A rendszerváltozás után a Magyar Képzőművészeti Iskola tanára lett. A magyar keresztény-polgári értelmiség véleményformáló személyisége. Munkásságát, 1975-ben Munkácsy-díjjal, 1988-ban Kossuth-díjjal, 1998-ban pedig Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.  2014 óta a Nemzet Művésze.  

 

Tóth Gábor

 

Kiemelt képünk forrása: Melocco Miklós, 1970-ben (Forrás: Wikipedia.hu)

Iratkozzon fel hírlevelünkre