Most még fontosabb lett a feliratos szentmise

2019 szeptembere óta a budavári Mátyás-templomban kezdtük el havonta egyszer a feliratozott szentmiséket. Technikailag egy laptopról, projektor segítségével vetítettük a mise szövegeit. Ebben a Diatár program nyújtott remek segítséget, mert szavanként lehet színezni a szöveget, ahol tart éppen a liturgia.

A rendkívüli helyzetben, amikor nem lehet nyitott templomban misézni, a siket testvérek a televízióban közvetített miséket jelnyelvi tolmácsolással láthatják. Mi nagyothallók azonban nem értjük a jelnyelvet sem. Emiatt döntöttem úgy, hogy feliratozva töltöm fel az internetre a Kistarcsán felvett szombati előesti szentmisék felvételét. Így

másnapra már minden nagyothalló vagy gyengébben halló személy minden szövegrészt megérthet a szentmiséből.

Az első alkalommal nem is lettem kész éjfélre, de a következő héten már 11 órára fent volt a teljes egészében feliratozott szentmise a kistarcsai plébánia videócsatornáján. Ennek linkjét több száz személynek küldtem el, azzal a kéréssel, hogy ha van ismeretségében hallássérült személy, ossza meg vele a felvétel linkjét. Ennek nyomán egy hét alatt több mint 700 megtekintést értünk el, míg a következő vasárnap feltöltött szentmise már másnapra elérte az 500 megtekintést.

Számomra is meglepő és megható volt a sok visszajelzés. Ezeket most idemásoltam. Igyekszem kitartani, és továbbra is elérhetővé tenni a szentmiséket „érthetőbb” formában, feliratozva. Így szeretném eljuttatni az örömhírt, a bezártság nehéz idején hallássérült testvéreim otthonába.

Lauer Tamás diakónus

 

Ennek most nagyon örültem! Bárcsak minden szentmise feliratozva lenne (kivetítőn személyesen, vagy akár csak így, mint most), hogy mi, nagyothallók is részt vehessünk rajta! Nagyon szép gondolat volt Tőletek, nincs is rá szó, hogy milyen boldoggá tett (és szerintem másokat is). L.

***

Köszönöm a levelet. Én továbbítom nemcsak a nagyothallóknak. Hallóknak is. Öregeknek is.
#maradjotthon kedves idős társunk, nézd távolról inkább. T.

***

Köszönöm, hogy átküldted számomra a linket, és örülök, hogy hallhattam a szentbeszédedet. Kívánom, hogy ebben a különleges nagyböjti időszakban sok erőd legyen ilyen szolgálatot tenni! Z.

***

Nagy örömet okoztál egyrészt a a feliratozással és a misével, másrészt azzal, hogy nem felejtettél el. A napi öröm, amire a mise alatt is utalsz, ez az email volt nekem.

Kedves Tamás, a te empátiádra, biztatására, vigasztalásodra biztos nagyon sok embernek lesz szüksége és különösen nagyra értékelem, hogy a hallássérültekre is gondolva lelki vigaszt nyújtasz az ő speciális helyzetükben. Sok hallássérültnek pedig ez az egy „szórakozás” marad  az olvasáson kívül.

Szívesen veszem, ha máskor is küldesz hasonló videót, köszönöm a fáradozásodat a feliratozással ezúton is, azt hiszem sokak nevében tehetem. Sokszor üdvözöllek: K.

***

Nagyon szépen köszönjük a sok lélekerősítő üzenetet, segítséget. Nagy áldás volt az élő szentmise közvetítés is, meg a felirat fiamnak. Köszönjük! Isten áldása legyen rajtatok! Imádkozunk, bízunk az irgalmas Istenben! K.

***

Őszinte hálával vagyok Istenünk iránt, hogy elfogadtátok az Ő késztetését a feliratos szentmise elkészítésére,mely nemcsak nekem, de minden hallássérült testvéremnek hiánypótló támogatás! Nagyon sokszor kértem már Jézust, hogy lehessen feliratos szentmisére járnom, hiszen nem sok mindent értek egy-egy mise alkalmával. Leginkább a testvéri közös imádság erejét tudom igazán megélni, amikor a misén vagyok.

Életem 57 éve alatt nagyon sok szentmisén vettem részt, de ez a második, amit teljesen érthetően éltem meg és nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem!

Áldjon meg Titeket az Úr! Hálás köszönettel: E.

***

Iratkozzon fel hírlevelünkre