Ambivalens érzéseim voltak, amikor először hallottam annak a lehetőségéről, hogy a járvány Európát és kis hazánkat is fenyegeti. Egymás után jelentek meg a hírek, leginkább az ellenzék felszólítása, hogy zárják be a templomokat is! Egészségügyi ismereteim birtokában megértettem és helyeseltem a döntést – annak ellenére, hogy meggyőződésem volt (még inkább elszomorított) a nyilvánvaló, hogy nem a jóakarat és a segítőkészség mondatja ezt velük, hanem az Egyház életének ellehetetlenítése.
Örömmel olvastam a Katolikus Püspöki Kar rendelkezését: nem zártuk be a templomokat, nincsenek betiltva a misék és szertartások.
Szokatlan nagyon még ma is az üres templomban bemutatni a szentmisét, ez azonban a mise értelmének nemcsak a közösségi dimenziója, hanem Krisztus keresztáldozatának a jelenvalóvá tétele is, a kegyelem közvetítése a világ felé. Ezzel a gondolattal megyek ki egyedül az oltárhoz, mutatom be a szentmisét – szemben az üres padokkal.
Híveim is be tudnak kapcsolódni a szentmise közvetítésébe, interneten keresztül fapados módszerrel megoldottuk, hogy virtuálisan jelen legyenek.
Kedves templomba járó hívem, aki immunológus főorvos, már február utolsó napjaiban megkeresett engem háziorvos kolléganőjével, tájékoztatva a küszöbön álló veszélyről, hogy milyen óvintézkedéseket javasolnak. (Hívek egymástól minél távolabb való ültetése a templomban, szenteltvíztartó használatának, a békejobb nyújtásának tiltása, kézfertőtlenítés a szentáldozás előtt, kézben való áldozás.) Külön köszönöm nekik előrelátásukat!
Titokban mindnyájan reménykedtünk, hogy talán mégsem… De aztán mégis! Ránk, papokra is vonatkoznak az előírások, tudomásul kellett vennünk, hogy mi is megfertőződhetünk, sőt, terjeszthetjük is a kórt. Nem beszélve arról, hogy híveink 70-80%-át az éppen veszélyeztetett korosztály teszi ki.
hirdetésVoltak néhányan, akik értetlenkedve fogadták a rendelkezéseket. Olyan is akadt, aki szememre vetette hitetlenségemet: miért nem bízom Istenben? Válaszom rövid és velős volt: a templom tetején se ezért van villámhárító, mert nem hiszünk az Istenben, hanem azért, mert ismerjük a természet működését…
Hogyan éltük túl a helyzetet? Az internet, a mobiltechnika sokat segít a kapcsolattartásban.
Itthon a plébánián igyekszem pozitív módon kihasználni a megnövekedett szabadidőt. Kiolvasni a félbemaradt könyveket, képezni magam, imádkozni, elmélkedni.
Híveink körében elindult egy szép kezdeményezés az idősek segítése céljából. Három család felajánlotta, hogy elmennek bevásárolni, csekket befizetni. Dolgozunk egy lelki segélyszolgálat beindításán azok számára, akiket mélyebben sebzett meg a járvány: súlyos beteg, esetleg elhunyt a hozzátartozója, munka, állás nélkül maradt, megélhetési gondjai vannak.
A múlt vasárnapi szentmise olvasmánya Ezékiel próféta könyvéből nagyon megérintett: „megnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból én népem, és visszavezetlek titeket abba az országba, melyet atyáitoknak adtam” – üzeni ezt az Úr a babiloni fogságban élő népének, akik a fűzfák mögé rejtették hárfáikat, és nem voltak hajlandók Sion dalaiból énekelni. (A szentmiséről készült felvétel itt található, 3:10-től kezdődik.)
A mi állapotunk is kissé hasonlít ehhez a száműzött léthez: el vagyunk szakítva egymástól, Istentől.
Isten üzenete nekünk is szól, minket is ki fog vezetni ebből a helyzetből. Addig is ápoljuk szívünk mélyén a reményt és a hitet!
Talán nem is baj, ha ráeszmélünk a valóságra, hogy kik is vagyunk valójában. Hogy mennyire sebezhetők vagyunk, hogy egy mikroszkopikus méretű vírus így el tudjon bánni az egész földdel.
(Néha olvasok politikai elemzéseket, jóslatokat. Azt mondják, új fejezet kezdődik a világ történelmében, ha lefut ez a járvány. Talán nem is baj, talán már az Istennek is sok volt a fogyasztói társadalomból, abból, hogy az ember már a saját bőrében sem érezte jól magát: a férfi nő, a nő férfi akar lenni.)
Molnár István plébános, Kelenvölgyi Szentháromság Plébánia
Kiemelt képünk forrása Molnár István atya Facebook-oldala
A Kelenvölgyi Plébánia honlapján megosztott online keresztút itt található.
