Segítek vagy rombolok?
A kérés valóban nem könnyű, hiszen eddigi életünket meghatározta a fogyasztás, a termelés és a kapcsolódás. A kapcsolódás mindenkihez, ezzel szemben most csak ahhoz kell, aki mellettünk él. Magyarázhatnánk tovább a „Maradj otthon!” ajánlás nehézségét pszichológiai tényezőkkel is, de nézzük inkább meg a felelősség oldaláról!
Vállalom annak felelősségét, hogy potenciális vírushordozóként megfertőzöm a gyerekeimet, szüleimet, szeretett nagyszüleimet, barátaimat és kollégáimat? Milyen áron?
Azért, hogy vegyek még valamit a boltban, amire már semmi szükségem? Azért, hogy együtt legyünk vasárnap az ünnepi asztalnál? Azért, hogy ez legyen az utolsó vacsora? Megéri?
Vállalom azt a felelősséget, hogy ha fiatalként megbetegszem, akkor én kapjam a lélegeztetőgépet és ne a mellettem fekvő idős beteg, akit ugyanúgy várnak haza, mint engem?
Vállalom azt, hogy amíg sok ezer egészségügyi dolgozó, katona és az ország vezetői új és új ötletekkel védenek meg engem és az egész országot, addig én rombolom az ő munkájukat?
Vállalom, hogy semmibe veszem azok munkáját, akik fertőtlenítőszereket gyártanak, maszkokat varrnak, hogy én biztonságban legyek?
Megbecsülöm vagy semmibe veszem sok ezer magyar munkáját, akik azon dolgoznak reggeltől estig, hogy én túléljem?
Segítek vagy rombolok?
Sokan kérdezik azt, hogyan segíthetnének. Nagyszerű érzés ezt látni, hallani, olvasni. Nagyszerű érzés az innovációk országában élni.
Segíthetek én is. Aktívan hozzájárulhatok a sikerhez, ha most passzív leszek.
Mit jelent otthon maradni? Most nem megyek ruhákat vásárolni, kihagyom az ivócimborákat, otthon edzek, nem kezdek lakásfelújításba, nem ugrok át a szomszédhoz, elhalasztom a nagy családi találkozót.
Vigyázz rám, kérlek, és segíts!
Szilágyi Zsolt
