Terjedőben van Európában az új omikron-alvariáns

Európában terjedőben van a koronavírus omikron variánsának XBB.1.5-ös alváltozata – mondta el Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának igazgatója keddi sajtótájékoztatóján Koppenhágában.

A legfrissebb térségbeli adatokból kiderült, hogy egyelőre alacsony esetszámok mellett egyre gyakoribb az XBB.1.5-es alvariáns. Kluge jelezte: azon dolgoznak, hogy felmérjék ennek lehetséges hatásait.

A világjárvány három éve után nem lehet megengedni, hogy további nyomás nehezedjen az egészségügyi rendszerekre – tette hozzá a tisztségviselő.

A kínai járványhelyzettel kapcsolatos aggodalmak eloszlatására Kluge az Európai Unió egészségügyi hatóságának (ECDC) jelenlegi értékelését hozta fel, amely szerint a kínai esetszámok növekedése várhatóan nem lesz jelentős hatással az európai járványhelyzetre. A rendelkezésre álló információk szerint a Kínában keringő változatok megegyeznek az Európában és máshol már ismert változatokkal – magyarázta az igazgató.

Kluge szerint ennek ellenére nem szabad óvatlanná válni. A tisztségviselő úgy véli, indokolt lehet különféle óvintézkedések bevezetése, mindamellett biztosítani kell, hogy ezek tudományos alapokon nyugodjanak, valamint arányosak és megkülönböztetéstől mentesek legyenek.

Catherine Smallwood, a WHO európai részlegének rendkívüli helyzetekkel foglalkozó vezetője szerint az országoknak meg kell fontolniuk, hogy ajánlottá teszik a maszkviselést a hosszabb repülőutakon a járvány terjedésének feltartóztatása érdekében.

Ez minden olyan helyzetben indokolt lehet, amikor erősen fertőzött területről érkeznek az utasok – jegyezte meg. Aláhúzta: az utazási óvintézkedések életbe léptetésénél kerülni kell a diszkriminációt.

(MTI)

A címlapképen Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója a koronavírussal kapcsolatban tart sajtótájékoztatót Koppenhágában 2020. március 27-én. Forrás: MTI/EPA/Ritzau/Ida Guldbaek Arentsen

Iratkozzon fel hírlevelünkre