Rendkívüli áldást ad Ferenc pápa az egész világra

A koronavírus-járvány okozta krízis napról napra súlyosbodik, ezért Ferenc pápa pénteken 18:00 órai kezdettel rendkívüli imádságot vezet, melynek keretében Urbi et Orbi áldását adja a világra. A ceremónia a lezárt Szent Péter-bazilika előtt lesz. Ferenc pápa megkér minden hívőt, hogy kapcsolódjon a közös imához, mely a televíziós és online közvetítésekkel az egész világon elérhető lesz.

 „Meghallgatjuk Isten igéjét, elmondjuk könyörgéseinket, imádjuk az Oltáriszentséget, mellyel a végén Urbi et Orbi áldást adok, és ehhez kapcsolódik annak lehetősége is, hogy bárki teljes búcsúban részesüljön” – mondta a Szentatya.

Az imádságot a Szent Péter-bazilika bejáratánál tartja meg, egy bizánci Szűz Mária-ikon előtt, a Salus Populi Romani előtt fog imádkozni. Az ikont egy másik római templomból, a Santa Maria Maggiore-bazilikából viszik át a Szent Péter térre. Az imádság a Salus Populi Romani-kegykép és egy csodatévő feszület előtt zajlik majd, mind a két kegytárgynak igen régre nyúló egyháztörténeti hagyománya van.

A Vatikáni Híradó által közreadott képen Ferenc pápa feszület előtt imádkozik a római San Marcello al Corso-templomban.
MTI/AP

A Salus Populi Romani (a római nép megmentője) a legnagyobb tiszteletnek örvendő kegykép Itália-szerte. Ferenc pápa gyakorta szokott előtte imádkozni, elmélkedni. Az ikont a középkor óta csodatevőként tartják számon. A kegykép pontos kora ismeretlen, a művészettörténészek az 5-12. századra teszik keletkezését. A kor meghatározása azért is nehéz, mert az ikont többször is átfestették a középkor folyamán. Számos csoda fűződik a kegyképhez, mely többször segített már Rómának pestisjárvány, illetve háborúskodás idején. 1837-ben a kolerajárvány idején XVI. Gergely pápa is e kép előtt imádkozott, hogy Európa megszabaduljon a járványtól.  

Így követheti élőben Ferenc pápa rendkívüli imáját és áldását

A csodatévő feszület ugyancsak a Szent Péter térre kerül az ima idejére. Eredetileg a San Marcello al Corso-templomban található, és 1522-ben a Római nagy pestisjárvány idején vitték körbe a városon.

Az egyórás imádság után Ferenc pápa rendkívüli, Urbi et Orbi áldást adja Róma városára és a világra. Ezt az áldást a Szentatya csupán a kereszténység két legnagyobb ünnepén, húsvétkor és karácsonykor adja. A mostani áldásra a kialakult veszélyhelyzet miatt van szükség, ezáltal a szenvedők és betegek teljes búcsút nyerhetnek. Az áldás kiterjed azokra is, akik betegeket ápolnak, illetve gyógyítanak.

Tóth Gábor

Iratkozzon fel hírlevelünkre