Staykids: Első a lélek, aztán a test

A keresztények ugyanúgy emberek, mint bárki más. Ami a többiektől megkülönbözteti őket, hogy az életük minden területét átjárja Isten jelenlétének tudata – jó esetben. Sokszor mégis inkább az tapasztalható, hogy az egyházi közösségekhez tartozók életében megvan az „istenes” és a profán terület is, egymástól gondosan elválasztva. A Staykids Nászút című dala rést ütött a válaszfalon, és úgy érintik a szerelem, a testi vonzalom tematikáját, hogy onnan sincsen kiszorítva Isten. Nem prűd, nem bigott, inkább szenvedélyes, radikális, és nem utolsó sorban keresztény.

A Szikra-díjra jelölt pályaműveket hallgatva felkaptam a fejem, hogy a Staykids – számomra ezidáig teljesen ismeretlen formációja – úgy beszél a testi vonzalomról, amely abszolút része Isten tervének és ajándékának az ember életében.

Aki kicsit elbambulva hallgatja a fiúk Nászút című dalát, észre sem veszi, hogy egy mai szerelmes slágert hallgat-e valamelyik rádióadón vagy egy radikálisan keresztény értékrendet sugárzó számot, amely – tegyük nyugodtan hozzá – legalább annyira

„rádiókompatibilis”.

Kicsit ügyetlennek érezném, ha – mint az uncsi irodalomórán – sorról-sorra mennénk végig a dal szövegén, elemezve a „mű tematikáját”. Azt azonban állapítsuk meg közösen: a Staykids olyan témába nyúlt bele, amely

még keresztény körökben is tabu.

Két okból. Vagy azért, mert a szexualitás egy érinthetetlen területnek számít, amiről „nem illik szót ejteni”, vagy azért, mert a dalban megfogalmazott tisztaság és önmegtartóztatás egyszerűen és általánosságban hülyeségként értékelt fogalmak.

Végh Máté azonban nem retten vissza a témától, bárhogyan is fogadják majd azt a különböző körök. Inkább beleáll. Azt sugallja, hogy „tök trendi” a szűziesség megőrzése a jövendőbelink számára. Mindezt végtelenül őszintén teszi. Semmi manír, semmi szemérmes takargatás. Együtt van jelen az elementáris testi vágyakozás és a másik ember – illetve Isten terve – iránti tisztelet.

A szerző vágya, hogy a mainstream zeneiparban beszéljünk olyan értékekről, melyek nem feltétlenül divatosak. Ismerjük el, ez sikerült!

A dalt a Szikra-díj zsűrije a legjobb dal kategória jelöltjei közé sorolta. Már zajlik a közönségszavazás. Hallgass bele te is!

Iratkozzon fel hírlevelünkre