Tudásunk a középkori budai királyi palotáról mindig töredékes marad – vezető régész a Vasárnapnak
– A budavári palota feltárása szorosan kapcsolódik a második világháború pusztításához. Hogyan és mikor kezdődtek meg a régészeti feltárások?
– Valóban az a furcsa helyzet állt elő, hogy ez a történelmi kataklizma adott lehetőséget arra, hogy az addig jórészt csak az írásos feljegyzésekből és ábrázolásokból ismert középkori budavári királyi palota maradványai „szabályos”, tudományosan megalapozott régészeti ásatások során napvilágra kerülhessenek. A századfordulós palotabővítés során előbukkant építészeti maradványokat legfeljebb felmérték, sőt, egyes részleteket, leleteket meg is őriztek, de az összefüggésekre nem fordítottak különösebb figyelmet. 
A királyi palota helyreállítása 1948-ban úgy indult, hogy ide költözik majd a kommunista Párt és az állam központja, sőt, maga Rákosi Mátyás is. A Történeti Múzeum akkori igazgatója a régész Gerevich László volt, akinek sikerült elérnie, hogy párhuzamosan a helyreállítási munkálatokkal régészeti feltárásokra is sor kerülhessen. Nem volt könnyű helyzetben, de nagy nehézségek árán sikerült kivívnia, hogy 4-5 éven keresztül viszonylag nagy létszámú ásatási csapattal intenzív feltárási munkát végezhettek. Ugyanakkor ezek a feltárások teljes egészében ki voltak szolgáltatva a helyreállítási munkálatoknak. Nagyon gyakran leállították a megkezdett ásatásokat, így a feltárások számos területen csak részben valósulhattak meg.
A budavári palota következő feltárója Zolnay László volt, aki az 1960-as évek végétől vezetett ásatásokat. Az ő nevéhez kötődik többek között a gótikus szoboregyüttes megtalálása is 1974-ben. Én magam is mellette kezdtem a pályafutásomat 1982-ben. Zolnay halála után, 1986-tól átvettem a budavári királyi palota feltárásainak irányítását. Azóta munkám, szakmai életutam a várhoz és azon belül is elsősorban a királyi palotához köt. 
– Az elmúlt három és fél évtized munkája után milyen képet rajzolhatunk a középkori budai palotáról?
– Gerevich László ásatása eredményeinek tudományos összegzése 1966-ban jelent meg A budai vár feltárása címmel. Munkája a mai napig alapmű, melyet mi szinte Bibliaként forgatunk. Természetesen ma már számos részletet másként látunk, de összességében egy jól sikerült, időtálló, sőt, mintaadó mű. Gerevich feltáró munkája – ahogy már említettem – a palota helyreállításához kötődött, és ennek következtében alapvetően az egykori királyi palotának a központi részére fókuszált: a lakószárnyakra, a palotaszárnyakra. Sokkal kisebb figyelem fordítódott az erődítésekre, a kerítőfalakra. Ennek következtében például a palota északi előudvara (ennek egy része ma a Hunyadi-udvar) és számos más udvar szinte teljesen feltáratlan maradt. Épp az előbbi helyszín volt az, ahol Zolnay aztán az említett szobrokat feltárta. Az azóta folytatott ásatások is elsősorban ezeken a helyszíneken zajlottak. 
A keleti oldalon, a Várkertbazár felújítása során az Öntőház udvaron 12-14, míg a túloldalon, a Csikós udvar területén végül már 16-20 méteres mélységig kellett leásni, hogy elérhetők legyenek a feltöltési rétegek, illetve a várfalak alja. Ezek a kutatások számos olyan adattal szolgáltak, amiket korábban nem ismertünk.
Kiderült, hogy az erődrendszert úgy építették, – a keleti és a nyugati oldalon egyaránt – hogy felemelték a várfalakat, és a mögöttük lévő területet szándékosan feltöltötték.
Ebbe a feltöltésbe pedig rengeteg régészeti anyag került a palota korábbi építő- és egyéb használati anyagaiból. Mindezek segítségével mára már sokkal jobban érthetővé vált, hogy hogyan épült ki a királyi palota körül a védőrendszer.
– Ezek szerint már a középkorban feltöltötték a falak mögötti területeket? – Pontosan így van, ráadásul, úgy tűnik, ez a feltöltés igen hamar megkezdődött. A keleti oldalon az építés úgy ment, hogy megépítették egy szintig a falat, és mögötte teraszosan feltöltötték, aztán így haladtak feljebb és feljebb. A régészeti feltárás során láthatóvá vált, hogy folyamatos volt a feltöltés, tehát eleve így tervezték a falakat.
Ezzel az építési technikával egy rendkívül masszív falazatot építettek ki, melyek két és fél, nem egyszer három méter vastagok voltak.
Akkor ez az erődítés igen korszerűnek számított, azonban a későbbi évszázadokban, a tűzfegyverek elterjedésével igen sokat vesztettek jelentőségükből. Ma már nehéz elképzelni, hogy milyen pusztító is lehetett akkor egy várostrom. Régészként volt lehetőségem megtapasztalni egy-egy egészen megdöbbentő dolgot: A Szent György tér dél-nyugati sarkánál, egy viszonylag kis felületen leástunk, és megtaláltuk a késő középkori városfal koronáját, ami egy méter körüli vastagságú volt.
A mögötte lévő feltöltésben száznál több vas ágyúgolyót találtunk!
És ezek között volt olyan, amelynél nyomon lehetett követni, hogy akárcsak egy üstökös, csóvát húzva hogyan törte át a várfalat. A várfal kőporos törmeléke végigcsatornázódott a feltöltésben a várfal mögött. A falat átszakító ágyúgolyók majd’ másfél-két méterig befúródtak a feltöltésbe. 
– Számos ostroma volt a budai várnak. Ennyi pusztítás és újjáépítés mellett mennyire lehet rekonstruálni a különböző korok palotáit? Lehetséges a meglévő leletekből megismerni az egykori épületeket, vagy be kell érni azzal, hogy mindig töredékes marad a tudás?
– Az utóbbiról van szó. A budai királyi palota sajátságos helyzetben van, ellentétben a környékünkön lévő nagyobb hercegi vagy királyi palotákkal, melyek állnak: ilyen például bécsi a Hofburg magja, a prágai Pražsky hrad vagy éppen a krakkói királyi vár, a Wawel. Ezek az épületegyüttesek szerencsésebbek voltak, mint a magyarországiak. Ott többnyire gyakorlatilag három-négy emelet magasságban megmaradtak az eredeti épületek. Természetesen ezeket később átépítették, köpenyezték, de régészeti feltárásokat és falkutatásokat lehet csinálni, mint ahogy csináltak is a legtöbb helyen.
Nálunk viszont másképpen történt: a török csapatok legyőzése után a királyi palotának még számos maradványa egy-két emelet magasan állt, bár tény, hogy a palota épületei erősen romosak voltak. Ugyanakkor ezek a maradványok még részlegesen talán helyreállíthatók lehettek volna, ha lett volna erre igény és akart. III. Károly uralkodása alatt azonban úgy döntöttek, hogy egy teljesen új palotát építenek. 
Ez pedig azonban azzal járt, hogy a középkori épületegyüttes romjait teljesen elbontották.
A lebontott épület maradványait részben az erődítésekhez, a várfalak újjáépítéséhez használták fel, a kevésbé használható törmeléket és szemetet pedig a várfalak mögötti területre szórták.
Ezzel gyakorlatilag teraszszerűen teljesen feltöltötték a királyi palotát körülvevő udvarokat. A teraszírozás által jóval nagyobb felületet tettek beépíthetővé a budai várhegyen, ugyanakkor ez azzal is járt, hogy a hegy fennsíkján gyakorlatilag nagyjából a sziklaszintig leborotválták az ott állt épületeket.
Viszont azokat az építményeket, amik a hegy lejtőjén voltak a várfalak mögött, feltöltötték, és ez megvédte őket. Ma ezekből lehet látni részlegesen helyreállítva több helyiséget.
Ilyen pl. a gótikus terem („lovagterem”) és pincéje, a nyugati pincehelyiségek („börtön”) és a kápolna alsó tere. Ezek a ’60-as évek helyreállítása nyomán jöttek így létre. Az erődítések néhány pontját is kiegészítették, ilyen például a Buzogánytorony, a Rondella stb. Ennyivel kell beérnünk.
– Hogyan lehet a talált leletekből a középkori palota romjait megszólaltatni?
– Régészként azt tudjuk tenni, hogy összehasonlítjuk a talált in situ építészeti maradványokat, kőfaragványokat, amik szanaszéjjel szóródtak a területen, vagy melyek a falakból lettek kibontva. Továbbá mindezeket összevetjük azokkal a képi forrásokkal, amik rendelkezésünkre állnak a 15. század végétől. Ebből a korból mindösszesen egy ábrázolást ismerünk a Duna felől, az viszont meglepően pontos. Mintegy hetven évvel későbbről, 1541-ből a nyugati oldalról is ismert egy ugyancsak meglehetősen pontos metszett.
A török korból és különösen annak vége felé, az 1684-es és 1686-os ostromok idejéből egyre több ábrázolásunk maradt fent a budai várról. Ezeket használva vissza tudjuk követni a középkori királyi palota fokozatos pusztulását, de következtetni tudunk a különböző korábbi állapotokra is. Ezek együttes felhasználása alapján lehetett, illetve lehet virtuális rekonstrukciókat készíteni. Fontos azonban megjegyezni, hogy legtöbbször számos variáció képzelhető el! 
– A háború után a palota több része „visszakapta” a középkori részeit. Hogyan lehetett rekonstruálni azokat? – A rekonstrukciók elsőként mindig rajzban, az eredeti részleteket kiegészítve készültek el. A kor kiváló műemlékes építésze, Gerő László volt az, aki az új, ma is látható helyreállítások terveit létrehozta. Ez máig mintaadó kellene, hogy legyen a műemléki építészek számára, mert általában nagyon visszafogott helyreállításokat alkalmazott.
Csak annyit állított vissza az esetek többségében, ami valóban hitelesen helyreállítható volt.
Nagyon decens módon állított helyre számtalan dolgot: nem ragozta túl a dolgokat, a nagy formákat adta vissza, illetve azt, ami a forrásokból pontosan kiolvasható volt. Nem akart olyat megalkotni, melyet a tudományos eredmények, a régészet, a művészettörténet, illetve az építészettörténet nem igazoltak egyértelműen.
Ez az alázatos szemlélet sajnálatos módon mára némileg megváltozott, olykor olyan szintű helyreállításokat várnak el az építtetők, amelyek tudományosan nem igazolhatók.
A budavári királyi palota esetében is gyakorta ki kell, hogy mondjuk: nem tudjuk, hogy miként nézett ki ez vagy az a középkori épület. Számos esetben még egyetlen egy képi forrás sincs róluk. Leszámítva az alapszintű kiegészítéseket, konzerválásokat, a legtöbb esetben sajnos csak a fantázia segítségével lehetne újraépíteni a középkori épületeket, de ezzel a megközelítéssel én már nem nagyon tudok azonosulni. Meglehet, ezzel a szemléletemmel én már ódivatúnak számítok, de ezt tudatosan vállalom is.
Magyar Károllyal készített interjúnk a jövő héten folytatódik!
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása: Schedel-krónika
Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak
Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak
Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak
Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak
Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak
Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak
