Lackfi János költő-író tollából származó elgondolkodtató, biztató sorokat tárunk olvasóink elé, melyek fogódzók lehetnek a koronavírus-járvány okozta felborult életrend elviselése közepette.
- Kezdjünk el kísérletképpen párbeszédbe elegyedni Istennel! Ő ugyanis szeret turistajeleket hagyni, levelezni velünk.
- A sérelmek számontartásánál többet ér, ha sikerül időseinket ráébreszteni, hogy egyáltalán nem tehetetlenek; ha ők is úgy akarják, és szellemi frissességükből futja, ők lehetnek családjuk lelki atomreaktorai.
- Vajon otthon vagyunk-e még magunkban? Annyi minden szedi szét a figyelmünket, jut időnk arra, hogy megtudjuk kicsoda az az én?
- Huszonnyolc és fél éve vagyunk házasok feleségemmel, hat gyermek, négy unoka. És mennyi tárgy, ami összeköt! Tárgyakból ki lehet rakni a közös életünket.
- Csupa semmiséget kell csinálni. Ami nem jelenik meg a statisztikákban, nem versenyképes, nem szignifikáns, nem trendi. Például a gyerekkel dzsengázni, játszani, bújócskázni. Világnagy semmiségek. Habosítsuk kicsit a semmit a saját érdekünkben!
- Ami nem fontos, még lehet fontos, ami felesleges, az lehet ízes leves, és nem mindig fergeteges, amit a sok kerge keres.
- Hagyjuk növekedni Isten terveit bensőnkben. Aki nem hisz a Teremtőben, az nevezheti bátran Algoritmusnak, Véletlennek, Szent Fizikának… Szóval várakozzunk, növekedjünk, és közben figyeljünk a jelekre, hagyjuk dolgozni a bennünk elveszett Columbót.
- A szeretet valójában nem unalmas, hanem kockázatos, robbanékony, kiszámíthatatlan, gazdag, eszeveszett.
- A gonosz nem létezik, az ember kedves és jó, ha szívélyesen fordulnak felé.
- Ami szelíd, az még nem gyenge.
+ 1 Hogy is volt az a Weöres? „Mit máló kőre nem bízol, mintázd meg levegőből.” Ezen a héten állítsunk ilyen emléktáblát jelentéktelen pillanatainknak, mert ott sűrűsödik azokban, mert ott sűrűsödik azokban is az élet rejtélye megfoghatatlanul.
hirdetés
