Schanda: gördülékeny az átállás a digitális munkarendre

A pénteki lapszámban megjelent interjúban Schanda Tamás azt mondta, hogy a tárca felmérte a szakképző iskolák ellátottságát digitális eszközökkel.

Már zajlik az igények összesítése, és rendkívüli beszerzésre kapnak lehetőséget azok az intézmények, amelyekben problémába ütközne a digitális oktatás. Ha szükséges, díjmentes kölcsönzéssel is biztosítják az otthoni tanulás és munkavégzés feltételeit – tette hozzá az államtitkár.
Kiemelte, hogy az új szakképzési struktúra bevezetésének eredeti ütemterve a digitális munkarend mellett is tartható.

Kovács Anna (b) gyermeke részére átvesz egy táblagépet Kondákor Roland rendszergazdától és Simon Márta igazgatótól a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában 2020. március 19-én. A Nagykanizsai Tankerületi központ a koronavírus-járvány miatti zavartalan digitális oktatás érdekében 48 eszközt osztott ki rászoruló tanulóknak az átmeneti időszakra. – MTI/Varga György

Nagy kihívást jelent az intézményeknek a tantermen kívüli, digitális munkarend megszervezése, ugyanakkor

az eddigi tapasztalatok pozitívak: a diákok és az oktatók is igazodnak a rendkívüli helyzethez.


Hirdetés

Schanda Tamás azt hangoztatta: a tanárok értik, hogy csak az érintkezések számának komoly csökkentésével lehet fékezni és időben széthúzni a vírus terjedését, ezért példás összefogással, a jó gyakorlatok megosztásával segítik egymás munkáját.

„Értelemszerűen az informatikai képzést nyújtó iskolák állnak a legjobban”, de azoknak az intézményeknek, amelyeknél problémák merültek fel, rendkívüli eszközbeszerzésre nyílt lehetőségük – közölte a politikus.

Jelezte, hogy dolgoznak a szakképzési tananyagtár kialakításán.

Az államtitkár a gyakorlati oktatással kapcsolatban arról beszélt, hogy lehetőség szerint szintén digitális munkarendben vagy egyéni felkészüléssel, projektfeladatokkal kell teljesíteni a tárgyakat. Az esedékes szintvizsgákat el kell ugyan halasztani, de a szakmai gyakorlat kezdetére szintvizsga nélkül is tanulószerződést köthetnek a diákok – fűzte hozzá.

Egy általános iskolás a házi feladatát csinálja budapesti otthonában 2020. március 19-én. – MTI/Bruzák Noémi

A járványról Schanda Tamás azt mondta, hogy olyan helyzet alakult ki nemcsak Magyarországon, hanem a világ nagy részén, amilyen hosszú évtizedek óta nem volt.

„Most az emberéletek (…) megóvása az első, de már gondolnunk kell a gazdasági következményekre is. Tudjuk: ezek drasztikusak lesznek, hatalmas veszteségeket fogunk elszenvedni”

– fogalmazott az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

MTI

Kiemelt kép: Egy művésztanár online zeneoktatást tart egy család salgótarjáni otthonában 2020. március 19-én. – MTI/Komka Péter

'Fel a tetejéhez' gomb