Megtiltották az etióp bíborosnak, hogy belépjen Eritreába

Eritrea mintha nem akarna felállni 20 év háború után. Február 22-én egy csoport magasrangú egyházi tisztségviselő próbált látogatást tenni az országban – nem sok sikerrel.

Addis Ababa bíborosa, Berhaneyesus Demerew Souraphiel többedmagával kívánt Aszmarába beutazási engedélyt kérni, hogy meglátogathassák a helyi keresztény közösségeket, valamint, hogy megünnepeljék a kidanemhreti katedrális fennállásának 50. évfordulóját, Eritrea azonban megtagadta tőlük a beutazást, jelentette az ICC.

Mindez a repülőtéren derült ki, miután leszálltak. A bíborosnak és kíséretének így a reptéren kellett tölteniük az éjszakát, míg egy reggel induló járattal vissza tudtak térni Etiópiába.

Eritrea továbbra is kiemelkedő helyet foglal el az emberi jogok megsértésének világlistáján. A húsz éven át tartó határmenti háborúskodások Etiópiával mélyen érintették a helyieket, így a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása, a beutazás és a vallási kisebbségek elfogadása sem megy zökkenőmentesen. Mindezen tudható tények mellett egy nagyon erős negatív üzenet, amikor már egy bíborostól is megtagadják – az egyébként törvényesen abszolút lehetséges – belépést az országba.

Múlt évben a vallások elleni megmozdulás nagy lépéseit tette Eritrea, mikor a katolikus egyház által üzemeltetett egészségügyi intézményekre és azokon kívül hét katolikus, luteránus és muszlim iskolára is rátette a kezét a kormány.

Jelenleg több mint 10 000 embert tartanak fogva hitük miatt az országban.

 

Kiemelt képünkön etióp keresztények imádkoznak. Forrása az Christians Ethiopia.

Iratkozzon fel hírlevelünkre