Egyik templomunkból sem lesz se mecset, se szupermarket! – Semjén Zsolt a Vasárnapnak

„Rendesen kistafíroztuk a történelmi egyházakat!” - mondta lapunknak adott interjújában Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes szerint a Kárpát-medencében végrehajtott templomfelújítások lehetővé teszik, hogy egyetlen magyar templomból se legyen mecset vagy bevásárlóközpont. Villáminterjúnk.

​- Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint az egész unióban Magyarország költ a legtöbbet egyházi célokra. 

​- A Kárpát-medencében 3000 templomot tataroztunk ki, illetve építettünk újjá. Ez szentistváni mértékkel mérve is egyedülálló. És

egyikből se lesz se szupermarket, se mecset!

A közfeladatot átvállaló egyházi intézmények számát 2010-től az oktatás tekintetében több mint a duplájára emeltük, 6-ról 14 százalékra – ez 220 ezer gyereket jelent -, a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás tekintetében több mint megháromszoroztuk azokat, 11-ről 36 százalékra. Ezen kívül – ami nekem mindig szívügyem volt – minden második gyerek jár államilag finanszírozott hittanra!

​- A közelmúltban benyújtott egy törvényjavaslatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről.

​- A Pázmány megkapja a Nemzeti Múzeummal szembeni részt a Palotanegyedben, így többek között a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületét, a Károlyi- és Esterházy-palotát. Most már a Károli Gáspár Református Egyetem és a katolikus egyetem is meghatározó a belvárosban. Javasoltam azt is, hogy mindezt – biztos ami biztos – a Vatikáni Szerződés kiegészítésében is rögzítsük. Új megállapodásokat kötöttünk a katolikustól a református egyházig, az evangélikustól a konstantinápolyi ortodoxig, mintegy bebetonozva regnálásunk eredményeit. Tehát – hogy úgy mondjam –

rendesen kistafíroztuk a történelmi egyházakat!

​- A balliberális ellenzék keresztény fundamentalizmussal vádolja Önöket, amiért nem ratifikálják az Isztambuli Egyezményt a családon belüli erőszak elleni fellépés keretében.

​- Mi minden erőszakkal szembeni fellépést támogatunk, így a „családon belüli erőszak” ellenit is, de a probléma az, hogy az Isztambuli Egyezmény ezt összeköti a genderideológia kötelező bevezetésével, amiről szó sem lehet! Amiben egyetértünk a balliberálisokkal, az az, hogy mindketten meg akarjuk akadályozni a „családon belüli erőszakot”. A különbség, hogy

mi az erőszakot akarjuk megszüntetni, ők pedig – ennek ürügyén – a családot.

 

 

Kárpáti Katalin

Kiemelt képünkön Semjén Zsolt nemzet- és egyházpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes interjút ad a Magyar Távirati Irodának dolgozószobájában 2014. december 15-én. Fotó: MTI Fotó: Mohai Balázs.

Iratkozzon fel hírlevelünkre