Nekiment a Facebook két magyar katolikus oldalnak

FRISSÍTVE - Két nagyobb katolikus oldal is komoly cenzúrával szembesült az elmúlt hétvége folyamán: a Katolikus Válasz blog és a karizmatikus.hu is a „közösségi alapelvek” áldozatául esett. E két oldal linkjei a közösségi felület egyetlen szegmensében sem oszthatók meg, a szerkesztők közel egy napja nem kaptak magyarázatot a helyzetre.

Vasárnap este jelentette követői számára a Katolikus Válasz (KV) blog Facebook-oldala, hogy egy korábbi cikküket (egészen pontosan ezt a lelki áldozásról szólót) a közösségi oldal rendszere nem engedi közzétenni, mivel az sérti a kék óriás „közösségi alapelveit”. Egy órával később már arról írtak, hogy a Facebook visszamenőleg törölte minden egyes bejegyzésüket, amelyben saját tartalmukra irányító hivatkozás volt. A lépés a mai újságolvasási szokások mellett egy-egy lap kivéreztetését is jelenti.

Ezzel párhuzamosan a Facebook letiltotta a KV linkjeit, így azok posztolását nem csak az oldal kezelői, de valamennyi felhasználó számára lehetetlenné tette. Tettünk egy próbát mi is, megpróbáltunk közzétenni egy Katolikus Válasz-cikket a Vasárnap Facebook-oldalán: nekünk sem sikerült. Sőt, privát üzenetekben sem továbbíthatók a hitvédelmi oldal tartalmai – a rendszer ekkor is a közelebbről nem részletezett közösségi alapelvekre hivatkozik.

A lap munkatársai már vasárnap este felülbírálati kérelmet nyújtottak be a cégóriás adminisztrátorainak, amire cikkünk közléséig nem kaptak érdemi választ. Ahogy arról sem kaptak tájékoztatást, hogy munkájuk a közösségi alapelveket pontosan milyen módon sértette meg. 

A lap olvasóitól értesült arról, hogy a napokban hasonlóan járt a katolikus egyházon belüli karizmatikus mozgalomhoz tartozó karizmatikus.hu is. Az oldal domain címét és tartalmait szintén nem lehet megosztani, illetve nem küldhetők el privát üzenetben sem.

Úgy tűnik, a Facebook lecsapott a magyar katolikus hitvédelem hídfőállásaira.

Nem ez az első alkalom, amikor a kék óriás diszkriminálja a keresztény sajtótermékeket. Korábban Köntös László, a református re-poszt blog állandó szerzője tudósította arról olvasóit, hogy a blogoldal Facebook-bejegyzései közül csak azt lehet hirdetni, amelynek nem ő a szerzője: a tapasztalat tehát az, hogy nem csak oldalakat, de azon belül konkrét személyeket is indexre tesz olykor a cég. Hozzá hasonlóan a Vasárnap.hu egyes szerzői is találkoztak a nyomásgyakorlás kisebb-nagyobb eszközeivel. 

A Vasárnap.hu szolidaritásáról biztosítja az érintett szerkesztőségeket.

FRISSÍTVE – Március 10. kedd, 21:15

A Katolikus Válasz blog kedden 20 órakor közleményben tudatta, hogy a Facebook egyszercsak – minden tájékoztatás nélkül – visszaállította a blog közzétételi jogosultságát. Mint fogalmaztak: nem tudják, mi történt, ahogyan a letiltásuk okáról sem tudtak meg semmit. A fellebbezésükre sem érkezett válasz a Facebooktól.

Nem tudni biztosan, de valószínű, hogy a feloldáshoz köze volt a társadalmi felháborodásnak, illetve annak a kiállásnak és figyelemfelhívásnak is, amely az igazságtalan eljárással kapcsolatban néhány sajtóorgánumban, így a Vasárnap.hu-n is megjelent. 

A karizmatikus pont hu-t továbbra is diszkriminálja a Facebook.  

Iratkozzon fel hírlevelünkre