Kovács Zoltán a Politicóban visszautasította a gyöngyöspatai iskolaügy kezelésével kapcsolatos bírálatokat

Visszautasította a gyöngyöspatai iskolaügy kezelésével és a bírósági döntések állítólagos felülírásával kapcsolatos bírálatokat Kovács Zoltán a Politico honlapján megjelent szerdai olvasói levelében, amellyel a brüsszeli hírportálon közzétett egyik korábbi véleménycikkre reagált.

A szóban forgó cikk szerzője, Zeljko Jovanovic arról írt, hogy a jogerős gyöngyöspatai ítélet elleni felülvizsgálati kérelem Orbán Viktor miniszterelnök „újabb kísérlete arra, hogy teljesen a kormány ellenőrzése alá hajtsa az országot”.

Levelében a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár rámutatott, hogy Jovanovics a magyar kormány hangos bírálójának számító Soros György által finanszírozott Nyílt Társadalom Alapítványokhoz (OSF) tartozó Roma Kezdeményezések Iroda igazgatója, írásából pedig „számos fontos tényt kifelejtett”.

Kovács kiemelte, hogy a roma diákok iskolai szegregációja miatt

megítélt összesen százmillió forintos kártérítés sokak igazságérzetét sértette Magyarországon,

és a kormány ezért javaslatot tett egy alternatív megoldásra, amelynek értelmében a kárpótlásnak a képzésbeli hiányosságok pótlására kellene főként irányulnia.

„A szegregáció minden formájában rossz, és harcolunk is ellene. A gyöngyöspatai eset azonban nem ilyen egyszerű”

– fogalmazott.

Leszögezte, hogy a szintén az OSF finanszírozásában részesülő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány „aktivista jogászai az érintett családok akarata ellenére folytatták az eljárást”. Hozzátette, a kártérítés kifizetése csődbe vinné az önkormányzatot, de a csoport láthatólag nem sok érdeklődést mutat a gyöngyöspatai emberek vagy gyerekeik oktatása iránt.

„Külföldi finanszírozású jogi aktivizmusuk csak megosztottságot eredményezett, nem pedig nagyobb igazságosságot”

– összegzett az államtitkár.

MTI