Tessék: ezért hatalmas öngól a piar petíció!
Az elmúlt napokban nagy vihart kavart a Vasárnap.hu néhány írása. A pesti piarista gimnáziumból indult petíciózásról lapunknak több neves piarista és öregdiák mondta el véleményét, akik bátorkodtak nem száz százalékig egyetérteni az aláírókkal. Ettől a ponttól kezdve aztán kaptunk hideget, meleget egyaránt.
Tegyük helyre egy kicsit a dolgokat!
Pontosan tudom és látom én magam is, hogy bőven van még munkája a kormánynak ezen a területen. Nincs itt a tejjel-mézzel folyó Kánaán, de ezt nem is mondja senki. Egyetértek azzal, hogy csökkenteni kell a tanárok adminisztratív terheit, növelni a fizetését, vonzóbb körülményeket teremteni a pályán maradást elősegítendő, (tovább)fejleszteni az infrastrukturális körülményeket az ország minden pontján, emelni a szakma társadalmi respektusát, mindezt intenzív párbeszédet folytatva pedagóguskar és politika között.
Mindezek közül is a legfontosabb: magasabb bért és társadalmi elismertséget biztosítani tanárainknak.
Aláírom. Mármint ennek szükségességét – és nem a pesti piarból indult petíciót. Tudom, hogy annak szignálói, de még megfogalmazói között is rengetegen vannak tisztességes, kiváló szakemberek, példamutató keresztények, akiknek nem munkája, de hivatása pedagógusnak lenni, és akik napról napra arra törekednek, hogy diákjaik a lehető legtöbbet kapják tőlük.
De ugyanígy tudom azt is, hogy a mozgalom mögött ott vannak azok, akik egyszersmind hiteltelenítik kollégáik erőfeszítéseit, amikor például katolikus tanárként olyan dolgokat tartanak elfogadhatónak (pl. homoszexuális párkapcsolat intézményesítése), ami köszönő viszonyban sincs egyházu(n)k tanításával, akik lazán elmondják a szülőknek, hogy nem baj az, ha a kiskamasz pornót néz, akik az első adandó alkalommal lazítanának az egyház szociális tanításán, ha rajtuk múlna. (Még egyszer, a biztonság kedvéért: ez egy szűk csoport az aláírók között, amely ugyanakkor az egész kezdeményezést aláássa.)
Ezen felül az akció hatalmas nagy öngól, amennyiben kizárólag a liberális ellenzék malmára hajtja a vizet.
Nem véletlen, hogy az ellenzéki sajtó azonnal hősként ünnepelte az aláírókat, „lám, lám!”, kiabálta, hatalmas felületet biztosítva a kezdeményezésnek. (Ha egyházi intézményekről van szó, legfeljebb visszaéléseknek szoktak ekkora teret szentelni, egy percig se higgyük, hogy végre érdekli őket az az elismerésre méltó szakmai munka, ami egyházi iskolákban történik!)
Tehát a liberális ellenzék köszöni szépen és pajzsra emeli a petíciózókat – éppen addig, amíg haszna van belőlük. Utána majd behajítja őket a sarokba. De ebben a rövid időben narratívát tud építeni és erősíteni, azt tudja sugallni, hogy Magyarországon hatalmas a baj, s lám, már a keresztények is a kormány ellen mennek.
Még néhány ilyen akció, aztán ’22-ben foghatjuk a fejünket, értetlenkedhetünk, nézhetünk egymásra, kérdezgetve, hogyan történt ez, aztán petíciózhatunk a momentumos oktatáspolitika ellen, ami majd arra kötelez, hogy magyarázzuk el a gyerekeinknek: mától nem két nem van, hanem nyolcvanhárom és fél, plusz azok, akiknek hosszú szőke haja de zuzmó identitása van. Bosszankodhatunk, hogy kikerül a tantervből a hit- és erkölcstan, hogy feloldódik a magyar fiatalságpolitika, hogy a 18 éves Peti bemehet a 12 éves Pannika után a lányvécébe, mert hát Peti azt állítja, ő 11 éves, japán és kislány, noha életében nem tette ki a lábát Közép-Európából.
És akkor nem fog vigasztalni minket az sem, hogy a Vasárnapon megjelenhet egy cikk, felette vastagon szedve a cím: „Mi szóltunk előre, srácok…”
Vágvölgyi Gergely
főszerkesztő
A témában olvasásra ajánljuk:
Neves piaristák szerint elhibázott lépés volt a tanárok állásfoglalása
