Így jelentsd a keresztényellenes tartalmakat a Facebookon!

A Facebook sokak számára állandó közeggé vált – rengeteg embertársunk gyakorlatilag ott tölti mindennapjai javát, ott örül, unatkozik és utálkozik, tartja a kapcsolatot barátaival, ismerőseivel és rokonaival (hogy ez mennyire üdvös fejlemény, azt most ne boncolgassuk). Innen nézve persze mi sem természetesebb, mint hogy a legnagyobb közösségi oldalon gyakorlatilag a közélet és a politika összes kisebb és nagyobb kérdése megjelenik; gyakorlatilag nincsen olyan téma, amin ne vitáznának, amiről ne beszélgetnének napi szinten. Ezek között pedig – persze – ott van a kétezer éves kereszténység „ügye” is.

A kereszténység alkalmi, illetve tervezett, módszeres lejáratása bizonyos körök és embertípusok számára kifejezetten trendi dolognak számít manapság, sőt néha azt érezni, hogy talán bizony nem is igazán felvilágosult, felszabadított és progresszív (és XXI. századi) polgár az, aki nyílegyenesen jövőbe mutató napi tevékenységei közepette, ha ideje épp engedi, nem rúg bele kicsit az egyházba és Jézus Krisztusba – a Facebookon is.

Ezt nyilván nem helyeseljük – viszont azt tapasztaljuk, hogy ennek ellenére csak igen kevesen teszik meg azokat a lépéseket, amiket ilyenkor megtehetnének. Pedig egyszerű a képlet:

a nyíltan keresztényellenes tartalmakat jelenteni kell!

A Facebook közösségi alapelveit rögzítő szövegben egyebek között ezt olvassuk:

„Definíciónk szerint a gyűlöletbeszéd olyan tartalom, amely közvetlenül támad másokat általunk védett tulajdonságokként meghatározott szempontok – faji hovatartozás, etnikai származás, nemzetiség, vallási hovatartozás, nemi irányultság, kaszt, nem, nemi identitás, súlyos fogyatékosság vagy betegség – miatt.”

Persze a jelentgetést – jó esetben – nem a házmesterlélek motiválja, hanem a hit által megvilágosított értelem rendre megújuló felismerése: Jézus valóban az Isten Fia, aki meghalt értünk, hogy nekünk örök életünk legyen – akik pedig őt gyalázzák, ténylegesen nem tudják, mit cselekszenek (önmagukkal és a környezetükkel). Jó lenne tehát, ha a nem kívánatos posztokat legelsősorban ezért jelentenénk: a másik iránti őszinte féltés okán, annak tudatában tehát, hogy

aki Isten Fiára féktelenül fröcsög, önmagának is végtelenül sokat árt, még ha erről – egyelőre – fogalma sincsen.

De nézzük meg gyorsan, hogyan is működik ez a gyakorlatban!

Meglátunk egy keresztényellenes tartalmat, bejegyzést. Ezután a poszt jobb felső sarkában ráklikkelünk a -jelre, majd kiválasztjuk a „Támogatás kérése vagy bejegyzés jelentése” lehetőséget.

Ott kiválasztjuk a „műfajt” (ami esetünkben általában a gyűlöletbeszéd lesz),

azután ezen belül az „alműfajt” (itt többnyire a „Vallási hovatartozás”-t kell bejelölnünk):

Ez eddig a „Visszajelzés” fázisa volt – a poszt „Jelentése” ezután következik.

A jelentés-szöveg megírásakor (nyugodtan írjunk magyarul!) ne legyünk túlságosan rövidek: a „levélírós szabály” itt is működik, vagyis bizonyos hosszúság felett számottevően kisebb az esély rá, hogy jelzésünket olvasás nélkül figyelmen kívül hagyják. 

A bejegyzések mellett természetesen lehetőségünk van üzenetek, oldalak, csoportok, hirdetések, események, sőt adománygyűjtések, kérdések és hozzászólások jelentésére is. Ezek már valószínűleg nem fognak ki rajtunk, ha a bejegyzésekkel boldogultunk. De azért nézzük meg, mit kell tennünk mondjuk egy fénykép esetében:

*

Nem gondoljuk, hogy az egyházzal szemben megfogalmazott kritikának ne lenne helye, sőt még csak azt se képzeljük, hogy bizonyos keretek között (fallor ergo sum, ugye), ne lenne tere az ilyen-olyan tévedéseknek is. A tévedés gyakran izgalmas párbeszédre sarkall, amelynek végén sok minden megtörténhet.

Csakhogy a gyűlölködés se nem tévedés, se nem kritika. Előbbinél jóval több, utóbbinál mérhetetlenül kevesebb.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy

a kereszténységgel szembeni gyűlölködés és gyűlöletkeltés – sajnálatos módon – a mai világban sohasem önmagában áll, soha nem csak fecsegés: a közösségi médiában fröcsögők szavai bizonyos értelemben a való világban tömegével gyilkolt keresztények mészárosainak szolgáltatnak – nem vitás, a legtöbbször akaratuk ellenére – hangulati szinten „támasztékot” –

amelynek hatását például a hívőtársaink öldöséséről szóló napi hírek iránti zsurnaliszta közöny is igen jól szemléltethet.

Ismételjük: éljünk a lehetőséggel!

„Tanítsuk” meg rá a Facebookot, hogy már az automatizmusok szintjén is tartsa tiszteletben a keresztény felhasználókat, ne engedje még csak meg se jelenni az őket sértő posztokat, fényképeket, videókat – ne kelljen a vallásunkat gyalázó posztokba ütköznünk!

 

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb