Gyermeket várnak Boris Johnsonék

Az 55 éves Johnsonnak négy felnőtt gyermeke van második feleségétől, Marina Wheelertől, akitől 25 év után 2018-ban vált külön, de a hivatalos válási procedúra még tart.

A konzervatív párti brit kormányfőnek 2009-ben, egy házasságon kívüli kapcsolatból született egy kislánya, és a brit sajtó hivatalosan meg nem erősített, de nem is cáfolt értesülései szerint van egy hatodik gyermeke is, szintén egy házasságon kívüli kapcsolatból.

A 31 éves Carrie Symonds 2018-tól egy évig a kormányzó brit Konzervatív Párt kommunikációs igazgatója volt, de tavaly, amikor Johnsont miniszterelnökké választották, távozott ebből a tisztségből.

Kapcsolatuk médiaértesülések szerint időnként viharos: tavaly nyáron napokig a sajtó első oldalain szerepeltek a beszámolók arról, hogy Johnson és Carrie Symonds szomszédai egy éjjel kihívták a rendőrséget, miután ajtócsapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár akkori dél-londoni lakásából.


Hirdetés

A kivonuló rendőrjárőr azonban megállapította, hogy semmiféle olyan törvényi kihágás nem történt, amely rendőri intézkedést igényelt volna, és sem Johnsonnak, sem élettársának nem esett baja.

Carrie Symonds az első olyan miniszterelnöki élettárs a modern brit politikatörténetben, aki nem a kormányfő házastársaként él a Downing Street 10. szám alatti hivatalos rezidencián. Az elmúlt húsz évben a pár gyermeke lesz a harmadik, aki a Downing Streeten születik édesapja hivatali ideje alatt.

A munkáspárti Tony Blair kisfia, Leo 2000-ben, David Cameron volt konzervatív párti miniszterelnök kislánya, Florence 2010-ben született.

MTI

Kiemelt képünkön: A 2020. február 29-én közreadott képen Boris Johnson brit miniszterelnök és élettársa, Carrie Symonds társaságában az eredményvárásra érkezik a londoni Brunel Egyetemre 2019. december 13-án, az előrehozott brit parlamenti választások másnapjának hajnalán. Symonds 2020. február 29-én Instagram-oldalán bejelentette, hogy ő és Johnson az előző év végén eljegyezték egymást és anyai örömök elé néz.
Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

'Fel a tetejéhez' gomb