Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, érdemes művész. A Budapesti Piarista Gimnáziumba járt középiskolába, ahol 1982-ben érettségizett. Mindezidáig büszkén vállalta – bármerre is járt –, hogy milyen szerzetesek tanították. Ráadásul olyan időszakban, amikor a szűkös anyagi körülmények között, állami támogatás hiányában mindez igencsak erőt próbáló volt, mégsem lehetetlen. A gimnázium megnevezett rendi és civil tanárai által megfogalmazott NAT-kritika részleteivel és módjával szembesülve azonban zsigeri ellenállás ébredt benne. Feldúltsága okáról számolt be a Vasárnapnak.
– Piarista öregdiákként mi a véleménye a Budapesti Piarista Gimnázium több tanára és a hozzájuk csatlakozók hét pontba foglalt, a NAT-tal kapcsolatos aggályaikat megfogalmazó állásfoglalásról?
– Tegnap értesültem a tanári csoport nyilatkozatáról. Megrengett alattam a talaj, megmondom őszintén. Zsigerileg rögtön valami nagy ellenállást éreztem magamban. Erős felindulást érzek a történtek miatt. Az a piarista diák vagyok, akit még szerzetes tanárok tanítottak messze nem ilyen optimális körülmények között. Akkortájt az iskola nem részesült semmiféle szellemi, anyagi vagy egyéb támogatásban. Ennek ellenére pontosan átéreztük, hogy mit jelent a piarista szerzetesrend. Tudtuk, hogy hol vagyunk és mibe illeszkedünk bele. Egy négyszáz éves szerzetesrendről és egy háromszáz éves iskoláról beszélünk.
Óriási a felelőssége annak a tanárnak, aki ma civilként ebben az iskolában tanít. Nem mindegy, hogy hogyan szólal meg.
Kultúrával foglalkozom, de nem vagyok pedagógus, nem vitatom, hogy a Nemzeti Alaptantervben esetleg lehetnek olyan dolgok, amelyek nem tetszenek bizonyos tanároknak. De látni kell, hogy tíz, meg húsz, meg harminc évvel ezelőtt sem volt minden megoldott a nevelés körül.
hirdetés– Mit tehettek volna esetleg másképp, akik aláírták az állásfoglalást?
– Az eszközök tárháza elég nagy. Más lehetőség is létezik a párbeszédre. Ami most ezzel az állásfoglalással történik, abszolút méltatlan az egyházi iskolákhoz és a piaristákhoz is. Nem így kell elintézni, amikor valami gondunk van. Kevésnek érzem azt az elégedetlen mondatot, hogy „már szóltunk többször”. Nem feltétlenül köthető a napi kormányzáshoz minden olyan dolog, ami éppen nem működik. Ez nem lehet az elintézés módja. Az egész ügy mögött érezhető szellemiség és a szándékok egyáltalán nem illenek bele abba a képbe, amit egy egyházi iskolától el lehetne várni. Kifejezetten azt érzem, hogy valamiféle értelmetlenség vagy pedig egy nagyon is tudatos akció húzódik a dolgok hátterében. Azok, akik egy ilyen állásfoglalást kezdeményeznek – ha jóhiszemű vagyok, azt kell mondanom – egyáltalán nem értik, hol vannak. Fogalmuk sincs. Egy olyan területre akarnak menni, ami egyáltalán nem az ő terepük.
– Mit lehet elérni egy ilyen nyilatkozattal?
– Ezek a tanárok ezzel egy teljesen más síkra terelik a párbeszédet. A nyilatkozattal sokkal többet ártanak, mint használtak volna. Ugyanilyen lendülettel és elhatározottsággal akár egy konferenciát is létre lehetett volna hozni. Megszólíthatták volna a minisztert, az államtitkárokat, akik között ott vannak azok a piarista diákok is, akik szintén ebben a szellemiségben tanultak. Számomra ez vérlázító és elfogadhatatlan.
– Minden bizonnyal másnak viszont nem annyira…
– Látszik, hogy a nemzeti, konzervatív oldalon nagyon sokan nem értik, miről van szó.
Annak idején a tanárok is büszkén álltak be az ünnepi menetbe, amikor a Mikszáth Kálmán tértől átvonultunk az Erzsébet híd lábához: a piaristák átköltözhettek Budapest szívébe, egy hatalmas, nagy, csodálatos épületbe, amit visszakaptak, és amelynek felújítását milliárdokkal támogatta az állam. És amikor szükségük volt valamire, akkor is csak kaptak. Én ezt nagyon erősen végiggondolnám a helyükben. A színház világa is hasonló. Nem lehet rárontani egy ország vezetésére ilyen értelmetlenül.
– Jelenits István piarista, mások mellett, sajnálatának adott hangot, amikor úgy fogalmazott: „éppen egy ilyen lázadásnak a lovasai lettünk”…
– Egész biztosan nagyon rosszkor és rosszul történt ennek az állásfoglalásnak a publikálása. Szeretném felhívni minden érintett – piarista vagy egyéb egyházi iskolában tanító – tanár és a katolikus egyházhoz kötődő ember figyelmét, hogy
abba kellene már hagyni a belénk nevelt állandó igazodási vágyat. Legyünk már önmagunk, felvállalva saját magunkat!
Ne fürkésszük állandóan a reakciókat, hogy elfogadják-e, amit mi mondunk és képviselünk. Ne másoknak, hanem magunknak akarjunk megfelelni és a Jóistennek. Amikor feladat van, akkor abba bele kell állni. Én ezt tanultam a piaristáknál. Sokkal nagyobb kihívások állnak a nemzet előtt.
– Volt piarista diákként hogy látja, mi állhat a történések hátterében?
– Kívülről is látszik és elérnek mindenhová a hírek, hogy valami nagyon nincsen rendben a Budapesti Piarista Gimnáziumban. Valami nagy zavar van a gépezetben. Ez a piarista rend felelőssége is lehet. Én mindig elmondom különböző helyeken, amerre csak megfordulok, hogy én piarista diák vagyok. Azt akarom, hogy vigyem én is a piarista iskola jó hírét. Most nagyon megrettentem. Annyit dolgozunk azon, hogy ez ne így legyen. A piarista összetartozásban hiszek, és erősíteni akarom. Erre éppen belülről érkezik egy ilyen félelmetes dolog. Bízom benne, hogy nem tudatosan rossz irányba viszik az ügyet.
Ezt nem így kellett volna elintézni.
Remélem és hiszem, hogy a piarista szellemiség, amely évszázadokon át megtartott minket, győztesen kerül ki ebből a méltatlan háborúból.
Gável András
(a Vasárnap.hu munkatársa, maga is egykori piarista diák)
A témában olvasásra ajánljuk:
Neves piaristák szerint elhibázott lépés volt a tanárok állásfoglalása
Emmi: A pedagógus-petíció tudatos aknamunka és választási célú adatgyűjtés
Kiemelt képünk forrása: MTI/Bodnár Boglárka
