Roberto de Mattei: Vissza kell térni a keresztény gyökerekhez!

Roberto de Mattei olasz történészt a nemzeti konzervativizmus konferenciáján, Rómában kérdezte a Mandiner többek között Ferenc pápa, Orbán Viktor és Donald Trump politikájáról, a katolikus egyházfő politikai szerepvállalásáról, arról, milyen középkori értékekhez kellene visszatérni, és hogyan függ össze Orbán és Trump munkássága Hadrianus római császáréval.

Roberto de Mattei azzal kezdi, hogy egy paradox helyzet alakult ki a világban, ugyanis Ferenc pápa politikai vezérré szeretne válni, ezzel felborítva az eddigi rendszert, miszerint a pápa „felelt” a világ morális és spirituális vezetéséért, és párhuzamosan léteztek mellette a politikai vezetők. Ferenc pápa azonban olyan politikai kérdésekkel foglalkozik a morális kérdések helyett, mint a bevándorlás. Ennek a folyamatnak a másik oldala pedig Donald Trump Élet Menete kampányban való részvétele Washingtonban, vagyis úgy tűnik, az amerikai elnök határozott érdeklődést mutat a politikai kérdések morális aspektusai iránt.

Mattei hangsúlyozta, számára nagyon fontos a két terület közötti kapcsolat, ugyanis a politikának mindig tisztelnie kell az abszolút, egyetemes morális értékeket. A történész úgy fogalmazott: „Nagyra értékelem a nemzeti szuverenitást, de úgy gondolom, vannak olyan morális és vallási megfontolások, amelyek magasabb rendűek a szuverenitásnál”.

Ferenc pápa mint a nemzetközi baloldal politikai vezetője

Mattei szerint Ferenc pápa lépése, miszerint találkozni szeretne Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnökkel, akit hazájában korrupcióért börtönöztek be, viszont soha nem akart találkozni Asia Bibivel, akit keresztény hite miatt üldöztek Pakisztánból, és majdnem kivégezték miatta, egyértelmű politikai döntés. Bibivel találkozni morális és vallási üzenet lett volna, Lulával találkozni azonban valódi politikai üzenet.

„Ferenc pápa a nemzetközi baloldal politikai vezetőjeként tekint magára” – magyarázta Mattei, aki elmondása szerint tiszteli Ferenc pápát, de ezen az úton nem tudja őt követni.

Mattei szerint létezik jó globalizmus, például a középkorban is egy jó értelemben vett globalizmus uralta a nyugati világot. „A nemzetek, hagyományok, szokások és nyelvek között nagyobb különbség volt, mint most, de az egészet áthatotta a keresztény vallás és keresztény kultúra. (…) A sok uralkodónak ugyanaz volt a vallása. Ma épp fordítva van, a társadalmak fragmentálódnak. A szuverenitás megerősítése ugyan szükséges, de nem hiszem, hogy önmagában elég lesz.

Vissza kell térnünk civilizációnk keresztény gyökereihez ahelyett, hogy posztmodern illúziókat követnénk”– szögezi le az olasz történész.

Visszatérés a középkorba

Mattei nem arról beszél, hogy pontosan ugyanúgy kellene felépülnie a társadalmi rendszereknek, mint a középkorban, vagy hogy ne lehetne kihasználni a technikai fejlődéseket. Csupán azt hangsúlyozza, hogy örök alapelvek szerint kellene élnünk, gondolkodnunk és politizálnunk, amelyekre a középkor is épített. „A jövő társadalma nem másolhatja le egy az egyben a francia forradalom előtti európai társadalmakat. Ami fontos, hogy

a francia forradalom előtti intézményekre és alapokra építsünk, mint a család, a magántulajdon, a nemzet, az állam és a vallás – ezek örök értékek, nem csak történelmiek, s ezek alapozhatnak meg egy új társadalmat” – mondja Mattei.

Hadrianus, Orbán és Trump fala mint identitásvédő fal

A konferencián Orbán Viktor is felszólalt. Mattei elmondása szerint pozitívan vélekedik róla.

„Gyakran hallom, hogy az Orbán és a Trump által épített falak olyanok, mint a berlini fal, és inkább hidakat kell építeni. De szerintem alapvető különbség van a berlini fal, a vasfüggöny, illetve Orbán és Trump falai közt. A berlini fal megakadályozta, hogy a német polgárok elhagyják a kommunista diktatúrát. Orbán és Trump falai nem arra vannak, hogy a saját polgáraikat megakadályozzák abban, hogy elhagyják hazájukat, hanem azt akadályozzák meg, hogy a barbárok új inváziója elfoglalja ezeket az országokat. Hadrianus római császár fala is híres, ami úgyszintén a barbárok ellen védte a rómaiakat. Annak a falnak a maradványai a szimbólumai a Római Birodalom hatalmának és annak, hogy a birodalom képes volt megvédeni saját identitását a barbárokkal szemben.

Hadrianus, Orbán és Trump fala identitásvédő fal, a hidak pedig el akarják mosni ezeket az identitásokat” – magyarázza Mattei.

 

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

 

Kiemelt képünk forrása: robertodemattei.it

Iratkozzon fel hírlevelünkre