Böjte Csaba: Rám mindig számíthattok!

„Rám mindig számíthattok!” - mondta Böjte Csaba kedden, amikor látogatást tett az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárságon. 

Azbej Tristan államtitkár vendégeként a Hungary Helps program jószolgálati nagykövete lelkiségi programot tartott a szervezet munkatársainak, megerősítve őket küldetésükben. Ezt követően – ahogy az az államtitkár közösségi oldalán közzétett posztból kiderül –  egyeztetést folytattak arról, miként lehetséges még inkább az üldözött keresztények ügyét szolgálni.

„Abban is egyetértettünk, hogy valójában éppen az üldözött keresztények azok, akik hiteles tanúságtételükkel minket tanítanak hitben, kitartásban, helytállásban, hogy a kiüresedett Európa fedezze fel újra keresztény értékeit” – fogalmazott Azbej Tristan. 

„Csaba testvérrel közösen valljuk, hogy a Hungary Helps jóval több mint kormányprogram, össznemzeti küldetés” – mondta a találkozóról lapunknak nyilatkozva Azbej Tristan. Hozzátette: „közös hitvallásunkat nem csak hangoztatja, hanem meg is élte: még a program indulásakor, Siklósi Beatrix szerkesztőasszonnyal, Sajgó Szabolcs jezsuitával és Hölvényi György EP-képviselővel a legnagyobb iraki vészkorszak idején látogattunk el üldözött keresztény közösségekhez, átadni a szolidaritás üzenetét. Később Kongóban és Kenyában is közösen vettünk részt missziós úton” – emlékeztetett. Az államtitkár úgy fogalmazott: „benne nem csupán a szolidaritásvállalás, hanem a tenni akarás is működik – ezért volt számunkra nagyon megtisztelő, amikor programunknak részese lett három másik elismert személyiséggel közösen”.

„Ez az államtitkárság azért is különleges hely, mert egy szakmai programmal lelkiségi program is párosulhat” – mutatott rá.

„A Dévai Szent Ferenc Alapítvány tudását bevonva a Hungary Helps program a jövőben a világ számos árvaházának tud segítséget nyújtani” – jelezte lapunknak adott nyilatkozatában Azbej Tristan. 

 

Kiemelt képünk forrása a Facebook, Azbej Tristan hivatalos oldala.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre