Azbej Tristan: cselekvéssé kell válnia az üldözött keresztények iránti elköteleződésnek

Fontos, hogy minél előbb cselekvéssé váljon az üldözött keresztények iránti elköteleződés - mondta Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár hozzátette: a dokumentumok, ha nem követik tettek, nem érnek semmit, de Magyarország és az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy együttműködésük jegyében minél többet tegyen a népirtást túlélt vallási kisebbségekért Irakban.

Elmondta: Magyarország és az Egyesült Államok Észak-Irak legnagyobb keresztény többségű városának – az Iszlám Állam által 2014-ben lerohant Karakosnak – az újjáépítésén dolgozik. Egy másik, népirtást elszenvedő vallási közösséget, a jazidiket is támogatják abban, hogy meg tudjanak maradni Irakban.

Emlékeztetett, az Egyesült Államok magyar mintára indított keresztényeket megsegítő programot.

Azbej Tristan kitért arra is, hogy a vallásszabadság kérdése kiemelt téma volt a múlt heti, 68. nemzetközi imareggelin Washingtonban, ahol Magyarország képviseletében kormánypárti és ellenzéki politikusok is részt vettek. Az imareggelire 140 országból háromezer politikus, közéleti szereplő érkezett – mondta, megjegyezve, hogy Magyarország 25 találkozón próbált az üldözött keresztények ügyének további támogatókat megnyerni.

A washingtoni imareggeliről itt olvashatnak bővebb cikket.   

 

MTI

Kiemelt képünkön Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a Hungary Helps ügynökség megalakulásáról tartott sajtótájékoztatón az államtitkárság budapesti épületében 2019. április 16-án. MTI/Szigetváry Zsolt.

Iratkozzon fel hírlevelünkre