Magyar gyerekek tízezreit fogadták be holland, belga családok – száz éve indultak a gyermekvonatok
Már a háború utolsó éveiben ráeszméltek egyes országok, hogy a hadakozás milyen súlyos károkat okozott a lakosság körében, különösen a legvédtelenebbeknél: a gyermekeknél. A nemzeteken átívelő segítségadás igénye fogalmazódott meg több ország esetében, ennek köszönhetően alakult meg 1919-ben Genfben a Nemzetközi Gyermekmentő Szövetség (Union Internationale de Secours aux Enfants), melynek konferenciáján az Országos Gyermekvédő Liga képviselte Magyarországot. A liga fellépése és több országgal folytatott sikeres tárgyalása fontos alapját képezte a gyermekvonatok akciójának. A tervezet szerint magyar gyerekeket utaztattak volna külföldre a nyomorúság elől: Hollandiába, Belgiumba, Svájcba, Svédországba és Nagy-Britanniába. Néhány hónapot töltöttek volna nevelőszülőknél, hogy ezután felerősödve érkezzenek vissza családjukhoz.
A liga fellépése mellett meg kell említeni az egykori holland miniszterelnök, dr. Abraham Kuyper lányainak munkáját is. Henriette S.S. Kuyper és Johanna H. Kuyper még 1916-ban fél évet töltöttek Magyarországon a budapesti holland missziós kórházban. Az itt tapasztaltak késztették őket arra, hogy az országot jobban megismertessék Hollandiával. Felmerülhet a kérdés: miért volt erre szükség? Hazánkat addig ugyanis a Monarchiával tekintették egynek, nem külön nemzetként tartották számon. Több előadást is tartottak hazájukban, melyeken a lakosság figyelmét igyekeztek felhívni a mielőbbi segítségnyújtás fontosságára.
A liga által megkezdett munkát karolták fel a holland hölgyek azáltal, hogy a Tanácsköztársaság leverése után Johanna Kuyper az akkor Budapesten lévő holland konzullal vette fel a kapcsolatot. Az ügy érdekessége, hogy az akkori konzul, Clinge J. Fledderus magyar származású felesége révén szintén késztetést érzett arra, hogy a háború után tapasztalt nincstelenség enyhítésére Hollandiától kérjen segítséget. Az általa elindított segélyakcióval egy nagyobb összeget sikerült összegyűjtenie, mely a holland hölgyeknek a liga által kezdeményezett ötletet támogatva gazdára talált.
Az, hogy Hollandia volt az első ország, ahonnan a segítségnyújtás érkezett, nem csak a civil kezdeményezéseknek volt köszönhető. Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy Hollandia semleges ország maradt a háború alatt, továbbá az itt kialakult protestáns vallás kálvinista vonala Magyarországon is jelent volt. Ennek értelmében nem véletlen, hogy az országból indított kérés felkarolása a protestáns egyház felől indult meg.
Az első vonatok
A Hollandiában magánszervezetként létrejött A Szükséget Szenvedő Magyar Gyermekek Központi Bizottságának meghívására indulhatott el az első gyermekvonat 1920. február 8-án a Keleti pályaudvarról. A gyermekeket ápolónők, diakonisszák, orvosok és katonatisztek kísérték. A szerelvény február 12-én ért Hollandiába, ahol a gyerekeket pár nap várakozás után helyezték el nevelőszüleiknél.
Az első sikeres akciót követően azonban több nehézséggel is szembe kellett nézniük a szervezőknek. A számtalan felhívásra befogadóan reagáló holland lakosságnak olyan kikötései voltak, melyek számos akadályt állítottak a gyermekek kiküldésében és elhelyezésében. A befogadó családok egyik ilyen megkötése volt a felekezeti hovatartozás. Szigorúan ragaszkodtak ahhoz, hogy a kiérkező fiatal protestáns vallású legyen, és nem árt, ha valamennyit németül is beszél. Így merült fel egy külön római katolikus művelet beindításának terve.
A holland katolikus egyház képviseletében érkezett Magyarországra Metternich gróf, hogy felmérje az ország gazdasági helyzetét. A grófnak az ország állapotáról adott lesújtó jelentése győzte meg a Holland Római Katolikus Szállásadó Bizottságot, hogy igenis szükséges a magyar akció elindítása. Ennek eredményeképpen alakult meg a Magyar-Holland Katolikus Gyermeksegélyező Bizottság, melynek elnöke Csernoch János esztergomi hercegprímás volt. Így 1920 májusában megérkezhetett az első katolikus gyermekeket szállító vonat is Hollandiába. Az újonnan megalakult bizottság később Belgiummal vette fel a kapcsolatot, és 1923-ban már oda is indítottak transzportokat.
A szülők általában az iskolán keresztül értesülhettek arról, mikor indítanak csoportokat külföldre, de akadt olyan eset is, amikor orvos javasolta a rossz fizikai állapotban lévő gyermek kiküldését. Az utazáshoz elsőként az Országos Gyermekvédő Liga jelentkezési lapját kellett kitölteni. A lehetőségről és a következő csoport indulásáról a liga levélben értesítette a szülőket. Előtte azonban kötelező orvosi vizsgálaton kellett részt venniük, ahol az orvos, felmérve a gyermek fizikai állapotát, megállapította a kiutazásra való jogosultságot. Ezek után az utazáshoz szükséges iratokat kellett beszereznie a szülőnek. A vonatok általában vasárnap délután, öt és hat óra között indultak a Keleti pályaudvarról. A fiatalokat átalakított, egykori világháborús kórházi vonatokkal szállították, melyeket a Honvédelmi Minisztérium bocsátott a Liga rendelkezésére. Az indulás légköréről még Krúdy Gyula 1923-as Liga Gida kalandjai Hollandiában és a világ egyéb tájain című novellájában is olvashatunk.
Mindennapok és a hazatérés
A szervezők ügyeltek arra is, hogy a befogadó családok többsége a gyermekekhez hasonlóan középosztályból kerüljön ki. Ugyanis nem akarták, hogy a fiatalok túl nagy vagyoni különbséget érezzenek az igazi és a befogadó családjuk között. Arról, hogyan zajlottak a gyermekek mindennapjai az új közösségben, kevés adat szolgál, a gyermekek otthon maradt szüleivel folytatott levelezései csak hiányosan maradtak fent. Az akkori mindennapok világába enged némi betekintést Petneki Katalin – Petrich Kató: Gyermekvonat Angliába: Egy budai kislány levelei (1920-1921) című könyve. Az egyetlen Angliába tartó vonaton utazó 12 éves Petrich Kató családi hagyatékban megmaradt levelezéseiből az 1920-as évek Angliájának és Magyarországának mindennapjai rajzolódnak ki.
Az eredeti tervek szerint a gyermekek csak két-három hónapot töltöttek volna odakint, de az akciók beindulásával ez is megváltozott. Volt, aki egy évet vagy annál is többet maradt „új családjánál”, de akadt olyan eset is, hogy a gyermek haza sem tért a befogadóktól.
Gyermekvonatok egészen 1926-ig indultak külföldre. Az akció végleges leállását A Szükséget Szenvedő Magyar Gyermekek Központi Bizottságának (Centraal Comité) hivatalos feloszlása jelentette. A gyermekek többsége így 1926-1927 között érkezett haza. Arról, hogy hány gyermek vett részt az akciókban, nincs pontos adat, de számuk bizonyosan hatvanezer felett van.
Az akciónak a gyermekek felkarolása mellett természetesen további hozadéka volt, hogy erősödött a két ország közötti kulturális és gazdasági kapcsolat. Ezt olyan események jelezték, mint a Magyar-Holland Tájékoztatási és Utazási Iroda megalakulása, különböző holland-magyar lapok, egyesületek létrejötte.
Az első vonat elindulásának 100 éves évfordulójára emlékezve A gyermekvonatok. Élő híd Magyarország, Hollandia és Belgium között az első világháborúban címmel jelent meg társadalomtudományi kötet. A könyv alapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Néderlandisztika tanszéke által, még 2018-ban szervezett nemzetközi konferencia anyagai adják. A konferencia célja az volt, hogy a három ország (Hollandia, Belgium és Magyarország) kulturális kapcsolataiban döntő befolyással bíró korszakot új megvilágításba helyezze. A magyar, belga és holland szerzők 10 tanulmányából álló kötete az 1920-as és 1930-as évek korszakának hiányos történelmi ismereteit igyekszik pótolni. A Pro Nederlandistica Alapítvány által szervezett bemutató február 11-én lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
(Források: Korunk folyóirat 1998. december és Honismeret 29. évf., 2001, 2. szám)
