Évente mintegy 10 millió állatot használnak fel kutatási célra az Európai Unióban

Az Európai Unió tagországaiban 10,7 millió állatot használtak fel állatkísérletekben 2017-ben, és további 12,6 millió állatot neveltek és öltek meg tudományos célból anélkül, hogy végül felhasználták volna őket állatkísérletekben – derül ki abból az uniós jelentésből, amelyben először összegezték a kutatási célra használt állatok számát.

Az engedélyezett állatkísérletek számát tekintve az Európai Unióban Nagy-Britanniában használták a legtöbb, 2,51 millió állatot kísérletek során. A második helyen Németország áll 2,03 millió állattal, Franciaország a harmadik helyen 1,87 millió állattal.

Az Európai Bizottság honlapján megtalálható jelentés szerint

Magyarországon mintegy 140 ezer állatot használtak fel állatkísérletekben 2017-ben.

Az EU-ban 2017-ben több mint 90 százalékban egereket, halakat, patkányokat és madarakat használtak kísérleti állatként, míg a nyilvánosság részéről nagyobb figyelmet kapó fajok – a kutyák, macskák és nem emberszabású majmok – kevesebb mint 0,3 százalékot tettek ki.

Emberszabású majmokat az EU-ban nem használnak tudományos célokra.

Legnagyobb arányban egereket alkalmaznak a kutatások során:

a kísérletekhez felhasznált összes állat 61 százalékát egerek teszik ki.

A jelentés közzétételével az Európai Bizottság az állatkísérletek területén is javítani akarja az átláthatóságot.

A dokumentum információt tartalmaz többek között az egyes tagállamokban az állatkísérletekért felelős hatóságokról, az ezekkel foglalkozó személyek képzettségéről, az egyes projektek engedélyezéséről és elutasításáról, az állatkísérletekkel foglalkozó intézmények felügyeletéről.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre