A diákönkormányzatok is a demokrácia alapját képezik – mondta az ODP fővárosi delegáltja

Negyvenöt javaslatot fogalmazott meg az ez évi Országos Diákparlament (ODP) az oktatási kormányzatnak vasárnap zárult ülésén. Azbej Theodor, az Országos Diákparlament budapesti delegáltja, az Országos Diáktanács tagja a Vasárnap.hu-nak úgy fogalmazott: a javaslatcsomagon túl önmagában sikernek tekintik azt is, hogy kétszáznál több olyan fiatal középiskolás, szakgimnáziumos, szakkollégiumos diák gyűlt össze ezekben a napokban Székesfehérváron, akikben erős tenni akarás van a közösségükért.

A fiatal delegált kérdésünkre a javaslatcsomag sarkalatos pontjának nevezte például a diákönkormányzatok jogának bővítésére vonatkozó kitételt. „A diákönkormányzatok, noha apró bástyák, mégis a demokrácia alapját képezik. Ezért is nagyon fontosnak tartjuk, hogy a diákönkormányzatok visszakapják azokat a jogaikat, amelyeket még a köznevelési törvény módosítása előtt birtokoltak, különös tekintettel a házirenddel kapcsolatos egyetértési jogokra” – fogalmazott.

Azbej Theodor kitért a szakképzés témakörére is, amelyben a delegáltak nagyon fontosnak találták az eszközfejlesztést, illetve a szakmai gyakorlat és az elméleti oktatás összehangolását. Miután az elmúlt évben a kötelező nyelvvizsga kérdése igen nagy port vert fel, a diákok egyik pontja a nyelvi lektori rendszer kiépítését szorgalmazza, amelybe szándékaik szerint hazánkban tanuló külföldi egyetemistákat vonnának be.

A kormányzattal való együttműködést méltatva az ODP fővárosi delegáltja kiemelte: a diákparlament 2017-es, 50 pontos javaslatcsomagának nagy része mára teljesült. „Havonta ülésezünk a kormányzat képviselőivel és azt látjuk, hogy nagy a hajlandóság a részükről arra, hogy implementálják a javaslatainkat. Most is ebben reménykedünk, ahogy abban is, hogy partner lesz a kormány a már említett diákönkormányzati jogok visszaállításában” – foglalta össze.

Fotó: ÖKK Székesfehérvár

A kormány képviselője szerint teljesíthető lesz a javaslatcsomag

A háromnapos tanácskozást záró vasárnapi sajtótájékoztatón Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, beszámoltak az ODP-nek a legutóbbi, 2017-ben tartott ülés óta elvégzett munkáról, az akkori ötven ajánlásból harmincat végrehajtott az oktatási kormányzat, további tizenkettő pedig folyamatban van. Ez egy jó eredmény, amit értékeltek is a fiatalok – tette hozzá az MTI tudósítása szerint. Az államtitkár jelezte, hogy a most megfogalmazott újabb 45 pont – a fiatalokkal együttműködésben – a következő két évben teljesíthető lesz.

Maruzsa Zoltán a fiatalok javaslatai közül kiemelte a kollégiumi szobák felszerelésére, a diákönkormányzati vezetők országos regisztrációs adatbázisának létrehozására, a tanulmányi rendszerek fejlesztésére, az e-napló rendszer fejlesztésére, a nulladik órával kapcsolatos egyetértési jog kiterjesztésére, az oktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésének felgyorsítására, valamint az iskolabútorok beszerzésekor a diákság véleményezési jogkörének kiterjesztésére megfogalmazott ajánlásokat. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a diákparlament határozott fellépést kért a pedagógusok inzultálása ellen, az oktatási kormányzattól további lépéseket várnak a pedagógusok megvédéséért.

Fotó: ÖKK Székesfehérvár

Maruzsa Zoltán elmondta még, hogy a negyvenöt javaslatot pontról pontra igyekeznek megvalósítani az Országos Diáktanáccsal (ODT) közös havonkénti üléseken, a szakképzést érintő javaslatok esetében az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is bevonják.

Székesfehérvár marad a rendezvény otthona

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere közölte, hogy mostantól nem három, hanem kétévente lesz Országos Diákparlament és két év múlva a diákság képviselői újra Székesfehérvárra térnek vissza. A polgármester örömtelinek nevezte, hogy a fiatalok minden, az életüket meghatározó kérdésbe szeretnének beleszólni és az ODT munkájának köszönhetően érzik, valóban beleszólásuk van az ügyekbe. Azaz nem felettük, hanem velük együttműködésben születnek döntések az oktatásban – fűzte hozzá.

Fotók: Önkormányzati Kommunikációs Központ Székesfehérvár

Iratkozzon fel hírlevelünkre