Most már biztos: szervezetten folyt a gyöngyöspatai Soros-akció (videó)

Videó bizonyítja, hogy Gyöngyöspata a Soros-hálózat politikai és pénzszerző akciója – mondta el Halász János, a Fidesz frakciószóvivője keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Soros György globális egyetemet alapít, miközben Niedermüller Péter rémisztő képződménynek nevezi a fehér, heteroszexuális keresztényeket. Bár a két hír között csak elsőre nem látszik az összefüggés, valójában ugyanabba a folyamatba illeszkednek – fejtettük ki írásunkban: 

Utánpótlást kapott a Soros-hadtest

Most Halász János, a Fidesz frakciószóvivője elmondta,

Soros György és fia személyesen üzent a romáknak egy videóval, egyenesen harcba hívva a romákat.

– A Soros-videó időzítése nyilván nem véletlen, most, hogy az egész magyar társadalmat felbolygatta a gyöngyöspatai romák ügye – tette hozzá, majd felidézte:

kezdettől mondják, hogy e mögött a Soros-hálózat politikai és pénzügyi manipulációja áll.

Halász János elmondta, a helyi romákat egy Soros György által pénzelt szervezet kereste meg, és ez a Soros-hálózathoz tartozó alapítvány indította el a pert is a magyar állam ellen. Hozzátette, 

most ugyanez az alapítvány próbálja megakadályozni a megegyezést a roma családokkal.

Ha valóban a roma gyerekek, a roma fiatalok sorsa érdekelné őket, akkor támogatnák, hogy oktatással, szakképzéssel, fejlesztéssel segítse őket a kormány” – értékelt a frakciószóvivő, hangsúlyozva: ehelyett politikai és pénzszerző okokból most is azon vannak, hogy a kormány ellen uszítsák a romákat, ezzel pedig tovább

növelik a feszültséget és akadályozzák a megegyezést.

A szóban forgó Soros-videóból itt láthatnak részletet (Forrás: Youtube, M1 Híradó):

A Pesti Srácok megírta, a milliárdoson és fián kívül a romák integrációját körbejáró, több mint négyperces felvételen a nemzetközi Soros-világ színe-java megszólalt, így többek között Patrick Gaspard, a Soros-alapítvány elnöke, Zejko Jovanovic, az Open Society Roma Initiatives Office igazgatója, Sonja Licht, a belgrádi Soros-alapítvány vezetője, Violeta Naydenova, az Open Society European Policy Institute politikai elemzője és Simon Walley is elmondta véleményét a kérdésben.

Iratkozzon fel hírlevelünkre