Böjte Csaba és Orbán Viktor az Év emberei között egy amerikai lapban

Két magyar is szerepel az „Inside the Vatican” amerikai katolikus magazin Év embere tízes toplistáján.

Az „Inside the Vatican” (A Vatikánon belül) amerikai katolikus havilap minden év januári számában közzé teszi az Év embere tízes listáját. A magazin szerkesztői olyan személyiségeket választanak ki, akik tevékenységükkel katolikus szempontból kiemelkedő hatást gyakoroltak környezetükre, illetve a világ és a hit fontos kérdéseiben jelentős szerepet vállaltak. 2019 eseményeire visszatekintve az amerikai katolikus havilap két magyart is besorolt toplistájába – írja Somogyi Viktória, a Vatican News magyar szekciójának főszerkesztője.

A szerző idéz az Inside the Vatican januári számáról szóló hírlevélből, melyben a lap alapítója és főszerkesztője, Robert Moynihan arról ír, hogy a 10 személy között olyanok vannak jelen, akik azért küzdenek, hogy megtalálják azt, ami igaz, jó és szép.

Mint azt a Vatikán News-ból megtudjuk,

az év tíz embere közé két magyar személyiséget választottak.

A listán ötödik helyen találjuk Böjte Csaba atyát, aki évtizedek óta fogad be és nevel fel gyermekeket az utcáról. „Egy magyar ferences, aki elhagyott gyermekeket segít” – így jellemzi a szerzetest a tevékenységéről szóló hosszú méltatás. „Nemcsak élelmet és szállást biztosít nekik, hanem bekapcsolja őket egy közösségbe is.

A hetedik helyen Orbán Viktor miniszterelnök áll. A magyarázat szerint a magyar politikus ellentmondásosságot váltott ki, mert határozottan kiáll Magyarország keresztény nemzeti identitásának megtartása mellett. „A magyarok a világ lakosságának 0,2%-át alkotják. Van-e értelme, hogy egy ilyen méretű nemzet állást foglaljon és kiálljon egy ügyért? Igen!” – idézi a miniszterelnököt az amerikai lap, majd hosszasan bemutatja tevékenységét a keresztény értékek és identitás védelmében elmondott beszédeiből idézve.

Somogyi Viktória cikkéből megtudhatjuk, hogy az Év embere címet olyanok nyerték el, mint  például Svetlana Kasyan orosz operaénekes sztár, valamint Jean-Marc Fourier atya, aki áprilisban életét kockáztatva vett részt  a Notre Dame székesegyház oltásában.

Harmadik lett a listán az osztrák Alexander Tschugguel, aki Rómában eltávolította a Pachamama-szobrokat egy katolikus templomból. Negyedik helyen szerepel Jakub Baryła, egy 15 éves lengyel fiatal, aki országa legnagyobb LMBT-jogokat követelő felvonulásán feszülettel tiltakozott a homoszexualitás népszerűsítése ellen.

A hatodik helyet Kanye West rapper foglalja el, aki azzal döbbentette meg Hollywoodot, hogy örmény ortodox rítusban kereszteltette meg gyermekeit. A nyolcadik helyet az ír Katie Ascough, Niamh Ui Bhriain és Cora Sherlock érdemelte ki. A három aktivista kiállt az életért és az abortusz ellen a mély katolikus gyökerekkel rendelkező szigetországban.

A kilencedik helyen Vincent Guo Xijin püspök áll. A kínai földalatti egyházhoz tartozó püspök mindig hű maradt a Szentszékhez a kommunista hatóságok folyamatos zaklatása ellenére. A tizedik helyen Emery Kabongo Kanundowi érseket találjuk a Kongói Demokratikus Köztársaságból, aki 1982-től Szent II. János Pál pápa személyi titkára volt, jelenleg pedig a Szent Péter bazilika kanonoka.

 

Az Év embere címről szóló cikk teljes terjedelmében itt olvasható.

Kiemelt képünk forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre