A keleti egyházi vezetők Kelet-Jeruzsálemet javasolják Palesztin Állam fővárosának

Múlt héten Cipruson tartotta ülését a Közel-keleti egyházak végrehajtó bizottsága. A keresztény egységhéttel egy időben zajló találkozón a keresztényüldözéssel, a szíriai és libanoni helyzettel, Ciprus újraegyesítésével és a független palesztin állam kérdésével foglalkoztak – közölte a VaticanNews.

 

A Fides missziós hírügynökség tájékoztatása szerint Lárnakán ülésezett II. Krizosztomosz görög ortodox érsek vendégeként a közel-keleti egyházak tanácsa, köztük II. Efrém szír ortodox pátriárka és Louis Raphael Sako bíboros, káld pátriárka.

A találkozóról kiadott záróközleményben arra szólítanak, hogy meg kell őrizni a közel-keleti keresztények hitét és reményeit. Ugyanakkor nemcsak a keresztények szenvednek, hanem az egész térség lakossága, ezért meg kell segíteni minden kitelepítettet és migránst, aki az erőszak és a háborúk következtében elvesztette szeretteit, hogy így az egyházak továbbra is Isten gyengédségének és közelségének jelképei legyenek.


Hirdetés

A szíriai válsággal kapcsolatban annak a reményüknek adtak hangot, hogy a helyi és a nemzetközi erők mielőbb állítsák helyre a békét és tegyék lehetővé e belső kitelepítettek, illetve a menekültek visszatérését otthonaikba.

Az ökumenikus találkozót vendégül látó Ciprus egyesítését, illetve a palesztin helyzet megoldását sürgették. Tiszteletben kell tartani a palesztinok, keresztények és muzulmánok szabad vallásgyakorlását, megállítani az illegális területfoglalást – hangsúlyozták.

Ezen kívül a dokumentumban Kelet-Jeruzsálemet javasolják az önálló Palesztin Állam fővárosának. Támogatásukról biztosítják az egyiptomi lakosságot, amely az erőszak és szélsőségesség ellen küzd. Szorgalmazzák továbbá az állampolgárság elvének széles körű alkalmazását mint a polgári élet alapvető tényezőjét.

 

Olvasásra ajánljuk:

Magyarország példáját követik a nagyhatalmak és a nyugati országok – II. Efrém szír ortodox pátriárka a Vasárnapnak

'Fel a tetejéhez' gomb