UNICEF: több millió gyerek szorul sürgős segítségre a Száhel-övezetben

Közel ötmillió gyerek szorul az idén humanitárius segítségnyújtásra a Száhel-övezethez tartozó Burkina Fasóban, Maliban és Nigerben – figyelmeztetett kedden Marie-Pierre Poirier, az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) észak- és közép-afrikai irodájának vezetője.

A szervezet jelenleg mintegy 4,9 millió, kiemelten veszélyeztetett gyerekről tud a térségben, beleértve a gyerekkatonákat is.

„Megölik, megcsonkítják, szexuálisan bántalmazzák őket. Köztük több százezret traumatizáltak”

– mondta Poirier.

Az UNICEF adatai szerint a kiskorúak elleni támadások száma emelkedett a tavalyi évben:

Maliban 571 esetet regisztráltak 2019 szeptember végéig.

Tavalyelőtt ez a szám 544 volt, 2017-ben pedig 386.

A térségben tavaly csaknem 680 ezer gyerek kényszerült otthona elhagyására a fegyveres konfliktusok miatt.

A harcok következtében több mint 3300 iskolát zártak be ezekben az országban, így körülbelül 650 ezer kiskorú maradt oktatás nélkül.

A szervezet figyelmeztet az alultápláltságra is, amely az idén több mint 700 ezer öt év alatti gyereket veszélyeztethet. Nekik életmentő kezelésekre is szükségük lehet az idén.

Poirier felhívta a figyelmet az ivóvízkészletek fogyására is: egyedül

Burkina Faso bizonyos, belső menekültek lakta részein 2018-ról 2019-re mintegy 10 százalékkal csökkent a vízkészlet.

A régiós vezető egyúttal felszólította a fegyveres csoportokat, hogy azonnal hagyjanak fel a gyerekek elleni támadásokkal, kerüljék az iskolákat és az egészségügyi központokat.

Úgy vélte továbbá, hogy 208 millió dollárra (több mint 60 milliárd forint) van szükségük a Száhel-övezetben élők helyzetének a javítására.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) szerint a térségben körülbelül 6 millió ember szorul sürgős segítségre, közülük a legveszélyeztetettebbek Maliban élnek.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre