DK: Ellenőrizze a kormány az országba érkezőket! Tényleg? Mesélj még!

Bicskanyitogató írás jelent meg az Ezalényeg.hu-n, a kormány, a Fidesz-KDNP és Orbán Viktor iránti eszeveszett gyűlöletből táplálkozó propaganda oldalon. Cikkükben felteszik a kérdést: ugyan, miért nem tesz már valamit a kormány a koronavírus ügyében? Közben a kabinet köszöni szépen, intézkedik, ha kell, a liberális pártok azonban épp csak arról feledkeznek meg, hogy ha az ő korábban belebegtetett döntéseiken múlna az ország sorsa, a koronavírus csupán egy lenne a sok dolog közül, ami miatt aggódnunk kellene.

Újbuda polgármestere, Dr. László Imre egyszerűen nem érti, hogy miért és pontosan meddig akar tétlen maradni a magyar kormány koronavírus-ügyben. Úgy véli, Magyarország igencsak kockázatos helyzetben van annak fényében, hogy hazánk és több kínai város között heti 13 közvetlen repülőjárat közlekedik. Az újbudai polgármester, aki korábban orvosként volt felelős az emberek életéért (maradt volna inkább e szép hivatásnál), a Demokratikus Koalíció nevében intézett kérdéseket a kormányhoz.

„A Demokratikus Koalíció tudni akarja, hogy meddig marad tétlen a magyar kormány! Miért nem tettek eddig semmilyen óvintézkedést? Miért nem vezettek be más országokhoz hasonlóan hőkamerás reptéri vizsgálatot a közvetlenül Kínából érkező járatok esetében? Kidolgoztak-e rendkívüli járványügyi cselekvési tervet arra az esetre, ha Magyarországon is megjelenik a halálos kór?”

A DK szerint

óriási és megengedhetetlen felelőtlenség, hogy egy potenciális világjárvány küszöbén a hazai kormány ölbe tett kézzel, szótlanul figyelje a rémes eseményeket.

És akkor most álljunk meg egy pillanatra, mert mint a legtöbb esetben, a DK ezúttal is fordítva ül a lovon gyűlöletpropagandája terjesztése közben. Ugyanis az a kormány, amely talán minden más európai országnál sikeresebben védi határait az illegális, gazdasági, politikai és kulturális veszélyt jelentő bevándorlóktól, nyilvánvalóan kezelni fogja a koronavírus okozta helyzetet is, és megteszi a szükséges lépéseket, e felől ne legyen kétségünk! A kormánynak sem a DK, sem más tanácsaira nincs szüksége: ha problémát észlel, cselekszik. A balliberális pártok

talán saját magukból indulnak ki, amikor azt gondolják, vészhelyzet esetén a legtöbb, amit tehetünk, a jajgatás és a beletörődő hümmögés?

(A kormánynak szánt tanácsaikkal Fletót is elláthatták volna kb. 14 évvel ezelőtt, s akkor talán nem teszi tönkre az országot, de ez most mellékes.)

Arról nem is beszélve, hogy éppen a jelenlegi helyzetben értékelődik fel igazán a kormány bevándorláspolitikája, hiszen gondoljunk csak bele:

ha a kormány balliberális ellenzéki pártjaink bevándorláspárti elképzeléseit követné, talán már rég itt lenne a vírus az ország átjáróház-jellege folytán.

Egy kissé átforgatva a dolgot: egyszer az a baj, hogy nem nyitjuk meg a határokat, aztán meg az, hogy nem zárjuk be őket elég gyorsan? Akkor hogy is van ez?

A kínai holdújév ünnep következtében a napokban várható emberáradat megfékezése további energiákat és beavatkozást követel majd, a probléma pedig sokkal súlyosabb annál, mint hogy az újbudai polgármester szerény mélységű tanácsai elegendőnek bizonyuljanak (amelyekkel egyébként ellentétes ajánlásokat olvashatunk az Egészségügyi Világszervezet értékeléseiben).

A magyar kormány pedig köszöni szépen, mindent megtesz majd a probléma megoldása érdekében, ahogyan azt eddig is tette az országot érintő számtalan ügyben. A DK pedig jobban tenné, ha dűlőre jutna most már többek között ideológiai hovatartozását illetően is, mielőtt még nagyobb bizonytalanságba taszítja kínkeservesen összegyűjtött támogatóit. 

leaving see ya GIF

Forrás: Giphy.com

 

Kiemelt képünk forrása: Dr. László Imre Facebook-oldala.

Iratkozzon fel hírlevelünkre