A Liu fivérek 1000 méteren is nyertek, övék az arany- és az ezüstérem

Ahogy szombaton 500 méteren, úgy vasárnap 1000 méteren is kettős magyar siker született a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon: az aranyérem Liu Shaolin Sándoré lett, míg az ezüstöt öccse, Liu Shaoang szerezte meg.

A Ferencváros 24 éves versenyzője pályafutása hatodik Európa-bajnoki címének örülhetett, ezen a távon pedig 2017 után másodjára diadalmaskodott.    

Ezüstérmével a 21 esztendős Liu Shaoang megőrizte vezető helyét összetettben. Mögöttük harmadikként a címvédő orosz Szemjon Jelsztratov ért célba.

A fináléban a szokottnál többen, hatan szerepeltek az elődöntős továbbjuttatások miatt, a legnagyobb riválisnak pedig Jelisztratov ígérkezett, rajta kívül még két holland és egy olasz ellenfele volt a Liu fivéreknek.

Az első körökben sok előzgetés történt, de a magyarok végig az első három helyen helyezkedtek. Körökön át Jelisztratov vezetett Liu Shaolin és Liu Shaoang előtt. Féltáv után viszont a magyar testvérpár elérkezettnek látta az időt, hogy élre álljon, s a közönség ovációja közepette egy körön belül egymás után megelőzték Jelisztratovot, akit jól ismernek, mivel egész nyáron együtt készültek.

A hajrában senki és semmi nem veszélyeztette a magyarok kettős diadalát, ugyanis olyan tempóban száguldottak a jégen, hogy Jelisztratov kissé leszakadt, azaz egy pillanatra sem volt támadási pozícióban, de a harmadik helyét megvédte. A magyar testvérpár ötödször aratott kettős diadalt az Eb-ken: 2017-ben éppen 1000 méteren, tavaly Dordrechtben 500 és 1500 méteren, míg Debrecenben 500 és 1000 méteren.

A szuperdöntöben aratott győzelemmel összetettben Liu Shaoang arany-, míg bátyja, Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert  a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

MTI

Kiemelt képünk: A győztes Liu Shaolin Sándor (hátul) és testvére, a második helyezett Liu Shaoang a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság férfi 1000 méteres számának döntője után a debreceni Főnix Csarnokban 2020. január 26-án.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre