Ellenállásba ütközik a 92 éves templom felújítása Indonéziában

A vallási intoleranciának újabb ékes példájával szolgál Indonézia, ahol az Egyesült Muszlim Fórum (FUIB) felszólította a riau-szigeteki Karimum adminisztrációt, hogy vonja vissza a Szent József templom felújítási munkálatainak engedélyét.

Január 17-én a muszlimok még tüntetést is szerveztek a kormányzó hivatala előtt, amely történetesen épp a szóban forgó templom mellett áll.

Abdul Latif, a FUIB elnökének vélekedése szerint

a helybéliek attól tartanak, a felújított templom a karimuni főváros, Tanjung Balai ikonjává válhat, mivel épp a település központjában áll.

„Ez helytelen. Ez egy muszlim többségű régió. Nem kéne egy nagy templomot építeni rögtön a város szívében. Még egy mecsetet sem tudunk oda építeni” – nyilatkozta Abdul a Jakarta Postnak.

Az elnök azt is kiemelte, hogy a templom felújítása biztosan forgalmi torlódásokkal, valamint a helyiek közötti feszültségekkel járna.

Később hozzátette:

„üdvözölnénk az ötletet, ha a templomot a Karimuni Nagy Mecset mellé építenék, […] de nem a városközpontban.”

A muszlim csoport január 25-i végső dátumot adott a helyi kormányzóságnak kívánalmaik teljesítésére.

 

 

Kiemelt képünk sarkában a templom oldalsó bejárata látszik jelenlegi állapotában, a nagyobbik részen az építendő templomépület látványterve szerepel. Forrása a Facebook.

Iratkozzon fel hírlevelünkre