Veres András: Az abortusz felelősségét nem szabad csak a nőre terhelni

Családokat erősíthet meg az elfogadott, megszületendő gyermek – mondta a Püspöki Konferencia elnöke

Családokat erősíthet meg az elfogadott, megszületendő gyermek – mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke keddi, Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában a testület legutóbbi körlevelének témájáról, a megfogant élet védelméről.

Veres András a népesedési adatokra hivatkozva úgy vélekedett, Magyarországon örvendetes módon növekszik a gyermekvállalási kedv, talán ennek is köszönhető, hogy a kórházakban végzett terhességmegszakítások száma csökken. Hozzátette viszont, hogy „azoknak a számát, akik más beavatkozások miatt nem születhettek meg, sajnos még megbecsülni sem tudjuk”.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke (jobbra) és Kozma Imre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke a budapesti Szent István-bazilikában 2019. március 9-én. MTI/Mónus Márton

Mint mondta, az MKPK lelki támogatásával erősíti az anyákat, valamint a családokat az emberi élet elfogadásában, és ennek a segítségnyújtásnak az intézményhálózatban is van nyoma: vannak az egyház által működtetett leányanyaotthonok, amelyekben a várandósságuk miatt nehéz helyzetbe került nők menedéket találhatnak.

Hangsúlyozta, hogy az abortusz felelősségét nem szabad csak a nőre terhelni. Az anyák támogatásáról elmondta, fontos a lelki sebek gyógyítása, hiszen az abortuszon átesett nők számos esetben kerülnek súlyos lelki válságba a beavatkozás után. A katolikus egyház számukra anonim lelkigyakorlatokat szervez.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre