Irán lebontotta a kivégzett keresztény síremlékét

Soodmand tiszteletes még az 1979-es felkelés előtt tért át a kereszténységre. Aktívan térített és kiállt a keresztényekért, a mashadi Assemblies of God Church gyülekezetét is ő vezette. ’90-ben fogták el, vetették börtönbe és kínozták meg. Pár héttel később kivégezték.

Meshed Irán harmadik legnagyobb városa, mintegy hárommillió lakóval. A Rezáról, Mohammed prófétát követő nyolcadik imámról elnevezett városban, főként az imám hatalmas, zarándokhellyé vált síremléke miatt a keresztények elnyomott helyzetben vannak. Az örmény Szent Meszrop templom még nyitva áll, de a presbiteriánusok templomát bezárták, ahogy Soodmand tiszteletes templomát is. Őt ebben az időben akasztották fel.

Testét az „elátkozottakkal” együtt temették el a városi temetőben. Fia, Ramtin Soodmand viszi tovább örökségét, evangelizál, vállalja az üldöztetést, börtönben is ült már hite miatt.

Habár Huszein volt az egyetlen keresztény, aki hivatalosan hitehagyás miatt végeztek ki, két másik esetről is érdemes szót ejteni – emelte ki International Christian Concern.


Hirdetés

Mehdi Dibaj lelkészt halálraítélték, de felmentették. Pár hónappal később gyanús körülmények közt meggyilkolták. Yousef Nadarkhani pedig úgyszintén lelkipásztor volt, akit szintén halálraítéltek, de később felmentették a vádak alól. Később őt újra letartóztatták, jelenleg tíz éves börtönbüntetését tölti.

 

'Fel a tetejéhez' gomb