Romba dőlt Budapest maradt az elkeseredett csata után

– 1944 decemberében a katonák milyen műszaki zárakat, védelmi rendszereket építettek ki Budapest védelme érdekében?

– Budapest védelmének kiépítése nem 1944 decemberében kezdődött, hanem már 1944 szeptemberének második felében. Ekkor a főváros pesti oldalának védelmére megkezdték az úgynevezett Attila-vonal kiépítését. Ez a főváros területén kívül, patkó alakban három védőövvel vette körül a település pesti oldalát. Lényege az volt, hogy tábori erődítésekkel, harcárkokkal és harckocsiárokkal próbálták távol tartani a szovjet csapatokat a főváros keleti felétől. Mindennek egy szépséghibája volt: ez a védelmi rendszer kizárólag a Dunától keletre épült ki, a budai oldalon nem. Ugyanis az volt a német és magyar hadvezetés véleménye, hogy a szovjet csapatok átkelése a Dunán rendkívül nehéz lenne. Mégis a szovjet csapatok viszonylag gyorsan átkeltek a Dunán, 1944 november végén a Balkán felől érkező 3. Ukrán Front Tolbuhin marsall parancsnoksága alatt gyorsan teret nyert a Dunántúlon, és elérték az úgynevezett Margit-állás Balaton és Duna közötti szakaszát, amely dél felől biztosította a budai oldalt.

A Dunántúlon a német és magyar csapatoknak nem volt elegendő gyalogsága ahhoz, hogy a 3. Ukrán Front december 20-án meginduló támadását meg tudják állítani. Ennek az lett a következménye, hogy 1944 október végétől a fővárost folyamatosan támadó 2. Ukrán Front mellett decemberben a 3. Ukrán Front bekapcsolódásával már két szovjet hadseregcsoport támadta a magyar fővárost. December 26-ára Budapestet bekerítették, és innentől kezdve a fővárost védő német és magyar csapatok elszigetelve harcoltak.

– Mit tudhatunk, hányan és milyen egységek voltak Budapesten?

– A főváros területén bekerített alakulatok együttes létszáma mintegy százezer fő volt. Ebből 55 000 fő magyar, 45 000 német. A német csapatok összetétele egy egészen furcsa körülményből adódott, méghozzá abból, hogy Hitler a pesti hídfőt sokáig egy korlátozott célú német ellencsapás megindulási állásaként kezelte, ezért a hídfő védelmében német páncélos és lovas hadosztályok is részt vettek: a 13. páncélos hadosztály, illetve „Feldherrnhalle” páncélgránátos (később páncélos) hadosztály, illetve a 8. SS és a 22. SS lovas hadosztály is. Ezek az erők alkották német részről a bekerített védősereg javát. Mellettük némi légvédelmi tüzérség került be, utászszállító alakulatok, műszaki csapatok, illetve viszonylag nagy volt azoknak a katonáknak a létszáma, akik vagy szabadságról, vagy úgynevezett lábadozó századokban a főváros területén vagy a Dunántúlon voltak ebben az időszakban, és belőlük a főváros területén úgynevezett riadóalakulatokat állítottak fel. A magyar csapatok létszámának zömét két hadosztály alkotta, a 10. és 12. gyaloghadosztály. A 12. tartalék hadosztályt éppen a bekerítés idején szervezték át gyaloghadosztállyá. Bekerítették a magyar 1. páncéloshadosztály roncsait is. Ez a hadosztály 1944 szeptemberében és októberében rendkívüli veszteségeket szenvedett, és már csak árnyéka volt önmagának, kevés páncélozott harcjárművel. A védők hadrendjében több olyan alakulat is volt, amelyet Budapest bekerítése előtti közvetlenül rögtönöztek a magyar csapattestekből (pl. a Billnitzer rohamtüzér-csoport), vagy amely önkéntesekből állt (Vannay zászlóalj, Prónay különítmény, egyetemi rohamzászlóaljak). A védők tűzerejét zömmel a magyar légvédelmi tüzércsoport lövegei jelentették. Ezen kívül még a magyar királyi csendőrségnek is és a budapesti rendőrségnek is voltak alakulatai a bekerítésben, és ritkábban a nyilas mozgalom fegyveresei (a hungarista harccsoportok) is részt vettek a harcokban.

A tényleges harcvezetés a németek létszámbeli hátránya ellenére egy német SS-tábornok, Karl Pfeffer-Wildenbruch kezében volt, így katonai szempontból az történt, amit a németek akartak. A magyar I. honvéd hadtestparancsnokságot, illetve parancsnokát, vitéz Hindy Iván altábornagyot (februártól vezérezredest) rendfenntartó és ellátó feladatokkal bízták meg, többek között a bekerítésben rekedt nagyszámú civil ellátás megszervezésével.

– Mit lehet tudni a különböző hadosztályok moráljáról?

– A nagyjából 100 ezer fős védősereg ténylegesen gyalogságként harcba vetett létszáma a fennmaradt töredékes, de azért az elemzésre alkalmas adatok szerint soha nem haladta meg a 20 ezer főt. Fontos megemlíteni, hogy a bekerített védők többsége ténylegesen nem is harcolt az ostromban.

A harci szellem a bekerített két magyar gyaloghadosztály esetében volt talán a legrosszabb, hiszen létszámukhoz képest ők harcoltak legkisebb arányban a főváros védelmében. A magyar 1. páncéloshadosztály elsősorban erejénél fogva képviseltette magát kisebb létszámban, hiszen ez már egy nagyon gyenge harccsoport erejével rendelkezett. A rohamtüzér-csoport harcértéke meglehetősen magas volt, amelyet a németek is többször kiemeltek. Ezenkívül a fővárosért vívott harcokban epizódszerűen egyszer-egyszer a hungarista harccsoportok eredményes tevékenységéről is lehet forrásokat találni. Ugyanakkor ezek a hungaristák általában a mögöttes területen maradtak, és mindenféle razziákkal és a lakosság vegzálásával voltak elfoglalva, katonai tevékenységük nem igazán volt jelentős.

A németek harci szellemével kapcsolatban azt lehet elmondani, hogy a két SS-lovashadosztály állománya jelentős mértékben kárpát-medencei, úgynevezett „népi németekből” egészült ki. Ezek a katonák nem tették magukévá a nemzetiszocialista ideológiát, ők nem önként jelentkeztek, hanem behívás után a magyar állam átadta őket Németországnak. A két német páncéloshadosztály katonáinak egy része harcedzett veteránnak számított, akárcsak a német légvédelmi tüzérek zöme is.

– Milyen eszközök álltak a védők rendelkezésére? A túloldalt támadók milyen eszközarzenállal próbálták bevenni a fővárost?

– A védők tűzrendszerének alapját alapvetően a légvédelmi tüzérség adta. Ezen belül is döntő többségében magyar légvédelmi tűzeszközök, a 8 cm-es légvédelmi ágyú, illetve a 4 cm-es légvédelmi gépágyú. A németek saját légvédelmi tüzérsége a bekerítésben nem volt jelentős számú, legalábbis a Budapesten lévő magyar eszközök mennyiségével.

Tüzérség tekintetében a védők nem voltak túlzottan elkényeztetve. Gyakorlatilag a hadosztályok tüzérségére számíthattak, amelyek azért a korábbi harcokban már a bekerítés megvalósulásáig jelentős veszteséget szenvedtek, így ezek nem voltak teljes állományúak. A tüzérségi lőszer a bekerítés után viszonylag gyorsan fogyott. Ezután a magyar és a német tüzérség nem tudott olyan hatékonyan beavatkozni a harcokba, mint ahogy azt a helyzet megkövetelte volna. Amiből viszonylag sok volt a védőknek (elsősorban a két német páncéloshadosztály állományában), azok a páncélozott harcjárművek voltak. Nem csak harckocsijuk, rohamlövegeik vagy vadászpáncélosaik, hanem rengeteg lövészpáncélosuk is volt. Utóbbiakkal a főváros budai és pesti oldala között gyors ütemben és viszonylag védetten tudták átcsoportosítani csapataikat. A bekerítésben a védők gyalogsági lőszere az ellátás akadozása ellenére viszonylag végig olyan mennyiségben állt rendelkezésre, hogy az a harci tevékenységet nem befolyásolta. A páncélozott harcjárművek az alkatrészhiány miatt gyorsan harcképtelenné váltak, illetve nem volt üzemanyag, amivel működtessék őket. Ezért 1945 január második felétől már csak kevés páncélos tudott részt venni a védelmi harcokban.

– Mit tudhatunk a támadók erőiről?

– A szovjet csapatok (a 2. és 3. Ukrán Front) egészen 1945 január közepéig semmiféle szorosabb együttműködést nem alakított ki Budapest ostroma érdekében. Tehát a 3. Ukrán Front 46. hadseregének három hadteste nyugati irányból, illetve a 2. Ukrán Front 7. gárdahadseregének egy lövészhadteste, a 18. önálló gárda-lövészhadtest és a román 7. hadtest tulajdonképpen a Duna két oldalán egymástól függetlenül próbálta a fővárost elfoglalni. Amiben a szovjetek egyértelmű fölényben voltak, az a tüzérség (az aknavetők, a tüzérségi lövegek és a rakéta-sorozatvetők). Mivel az ostromlók létszáma 143 ezer főre tehető, a szovjet és román csapatok nem voltak döntő létszámfölényben a védőkkel szemben. Tüzérségi eszközök tekintetében ez sokkal jelentősebb volt, meghaladta a négy és félszeres fölényt. A légi fölény is szovjet oldalon volt. Néhány napot leszámítva a budapesti légtérben főleg szovjet repülőgépek, azon belül is főleg csatarepülőgépek, illetve bombázó repülőgépek tevékenykedtek.

Az ostrom során hatalmas volt a főváros épített környezetének pusztulása. Az utcák tele voltak feltorlódott törmelékkel. A szovjetek rendszeresen támadták a Duna hidakat, mert az volt a fő célkitűzésük, hogy mielőbb elpusztítsák ezeket az átkelőhelyeket. Pontosan azért, hogy a pesti oldalt védő erők ne tudjanak Budára visszavonulni, és kivonni magukat a szovjetek koncentrikus csapásai elől a keleti oldalon. A szovjetek mielőbb el szerették volna foglalni a pesti hídfőt, ugyanis 1944. október 29-én indult az a budapesti támadó hadművelet, amit nem tudtak határidőre végrehajtani és a fővárost elfoglalni. Malinovszkij marsall a 2. Ukrán Front parancsnoka már meglehetősen türelmetlenül követelte azt, hogy számolják fel az ellenállást Budapest keleti felében. Mindez számos határidő-kitolás után csak január 18-án valósult meg.

A budai oldalon a 3. Ukrán Front 46. hadserege január 28-ig nem is erőltette az ostromot, mert a németek január folyamán három felmentési kísérletet indítottak Budapest felé „Konrad” fedőnéven. Ezek visszaverése olyan szinten lefoglalta a 3. Ukrán Front erőforrásait, hogy ezalatt a főváros nyugati felének ostromát legfeljebb szakasz- és századszintű támadásokra, illetve tüzérségi tűzre korlátozták. Amikor ezek a német felmentési kísérletek végleg kudarcot vallottak január 27-én, akkor indult meg tulajdonképpen a budai hídfő módszeres ostroma. Február 11-én a védők már annyira tarthatatlan helyzetben voltak, hogy maga Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok sem lát más kiutat, mint a rendkívül kockázatos kitörést, holott ezt neki Hitler többször kategorikusan megtiltotta. A Budapestet védő közel 100 ezer német és magyar katona közül azonban kevesebb, mint 800 fő érte el a saját arcvonalat a Dunántúlon.

Címlapon: Szovjet zászlót „kitűző” szovjet katonák (Forrás: Fortepan: 175231) 

Ravasz István alezredessel készült interjúnkban Budapest ostromáról további részletek ismerhetnek meg.

A szenteste, amikor nem csak az angyal érkezett meg, hanem az első szovjet csapatok is