Több tucatnyian haltak meg egy iszlamista támadásban Nigerben

Gyaníthatóan iszlamista szélsőségesek gyilkoltak meg 25 kormánykatonát és sebesítettek meg hat másikat egy katonai őrhelynél kibontakozott összecsapásban Nigerben, az ország nyugati részén, a Malival határos területen – közölte az ország kormánya csütörtökön.

Egyelőre nem tisztázott, hogy melyik szervezet áll az eset mögött, amely a fővárostól, Niameytől 209 kilométerre északra fekvő Chinagodrar településnél történt.

Iszlamista csoportok megvetették a lábukat Niger nyugati felében, a Burkina Fasó-i és a mali határ közelében. Egyes szélsőséges formációk az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, mások az Iszlám Állam cinkosai.

A kormány közleménye szerint a mostani eset támadói motorkerékpáron és más járműveken közelítették meg a katonai őrhelyet, ahol a hadsereg és a légierő ellenállásába ütköztek. Az összecsapásban az iszlamista csoport 63 tagja vesztette életét. 

Decemberben egy másik katonai őrhelynél 71 katona esett el Chinagodrartól 93 kilométerre északra. Ez volt a nigeri hadsereg ellen valaha elkövetett legnagyobb mértékű támadás.

Egy nem kormányzati kutatócsoport adatai szerint az elmúlt évben az országban a nemzetközi koalíció erőfeszítései ellenére megnégyszereződött az szélsőséges támadások száma, amelyekben összesen mintegy négyszáz ember halt meg.

Elemzők szerint az kiterjedt, sivatagos nyugat-afrikai területen a dzsihadisták létszáma messze nem ér fel a nemzetközi erőkével, de helyismeretük miatt, illetve annak köszönhetően, hogy könnyen elvegyülnek a helyi lakosság között, komoly veszélyt jelentenek.

 

Forrás: hirado.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre